Category Archives: Vidék
A biodiverzitás évét hirdették meg 2020-ra „A legszebb konyhakertek” programban
A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti, célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között – fogalmazott az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az országos program évzáró ünnepségén.
Fásítani csak szakszerűen!
Az Országfásítási Programhoz csatlakozva a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ mintegy 1500 fős dolgozói létszámával megegyező mennyiségű facsemete ültetését végezte el sarródi kutatóállomásán, ahol nem csupán a fásítás fontosságára, hanem annak szakszerű elvégzésére is fel kívánták hívni a figyelmet a szervezet szakemberei.
2,4 milliárd forint támogatásról született döntés a Zártkerti Programban
Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogatására nyílt lehetőség.
Magyar méhészjavaslatot támogatott 13 tagállam
Csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a Mézes reggeli programban
Nagy István: 21. századi fejlesztések a Tokaji Borvidéken
A Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői – mondta az agrárminiszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkisfaludon a szolgáltató borászati és beszerzési központ átadásán.
A magyar mezőgazdaság erősödik
Több mint 40 milliárd forint külterületi utakra
Agrárlogisztikai központ és hűtőház Nemesvámoson
Szakmailag indokolatlannak tartja az agrártárca a MOSZ felvetéseit
A Vidékfejlesztési Program keretében minden forrást meghirdettek, több mint 1370 milliárd forintra már megszülettek a támogatói döntések – tudtuk meg az Agrárminisztériumtól, amely szakmailag indokolatlannak tartja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) a program kapcsán napokban hangoztatott felvetéseit.
Pörögnek az élelmiszeripari támogatások
Van fejlesztési szándék a magyar agráriumban – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol arról beszélt, hogy a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásaiból az idén év elején élelmiszeripari és borászati vállalkozások számára meghirdetett 50 milliárd forintos keretből eddig 48,6 milliárd forintról született döntés, az elbírálások azonban folytatódnak, mivel a keretet 70 milliárd forintra emelték.
Egymilliárd forintból tejfeldolgozó Mágocson
Kétszer annyi jut a tanyákra
A tanyafejlesztési program keretösszegén belüli arányokat úgy állapították meg, hogy a tanyagazdaságok és a tanyákon élők több forrást kaphassanak, mint az önkormányzatok, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ő forrásigényük nagyobb – mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Fontos a zártkerti gazdálkodás újraindítása
Tombol az afrikai sertéspestis Romániában
A román állategészségügyi hatóság kimutatta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a romániai Hegyközkovácsi település egyik háztáji sertés-állományában, az eset miatt felállított 10 kilométeres megfigyelési körzet egy része átnyúlik Magyarországra – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

















