Category Archives: Vidék

Hulladéklerakók rekultivációja fejeződött be

A karcagi kistérség négy településén öt, korábban bezárt hulladéklerakó rekultivációját végezték el összesen 1,3 milliárd forintból – közölte Dobos László, Karcag polgármestere a projekt zárórendezvényén.

A bugyi Tájház híd múlt és jövő közt

Egy tájház odaköt a szülőföldhöz, hozzákapcsol a múlthoz és bekapcsol a közösségbe, továbbá segíthet a helyieknek, hogy elhelyezzék magukat térben, időben és a társadalomban – mondta V. Németh Zsolt.

A turizmus kitörési lehetőség a vidéknek

Az idegenforgalom a vidéki gazdaság több lábon állásának egyik legfontosabb pillére, igazi kitörést jelenthet a vidéki települések számára.

Hungarikumok mutatkoznak be Békéscsabán

Kiemelkedő értékeink gazdag repertoárját tárja a látogatók elé a békéscsabai hungarikum kiállítás és vásár.

A magyar föld megtartása a cél

A politikai haszonlesők akciói alkalmat adnak az agrártárcának arra, hogy hitelesen és valósághűen tájékoztassa a magyar társadalmat az új földtörvény tervezetéről.

Elkezdődött a 2014-2020-as időszak tervdokumentumainak kidolgozása

Több munkacsoportban, széles szakértői bázisra támaszkodva kezdődött el a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak tervezéséhez kapcsolódó ágazati stratégiák és hatástanulmányok kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban és a tárca háttérintézményeiben – jelentette be V. Németh Zsolt.

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemet adtak át Solton

Új zöldség- és gyümölcsfeldolgozót létesített Solton több mint 60 millió forint beruházással a Solti Tanyasi Piac, Turisztikai, Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet.

Jól halad a vidékfejlesztési támogatások tervezése

Május végére kell elkészülnie a Vidékfejlesztési Operatív Program első szöveges verziójának – mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Négymilliárd forint többletforrás falumegújításra és vidéki örökség megőrzésére

Négymilliárd forint többletforrást biztosít a vidékfejlesztési tárca a Leader helyi vidékfejlesztési akciócsoportoknak a falumegújítási, -fejlesztési, valamint a vidéki örökség megőrzését szolgáló pályázatok finanszírozásra – közölte V. Németh Zsolt.

Diákoknak szól a „Parlagfű kisokos”

Kisiskolásoknak készített ismeretterjesztő kiadványt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Hungarikumok, magyar értékek

A Hungarikum Bizottság konferenciasorozatot szervez, melynek célja, hogy ismertesse az önkormányzatok, települések és a művelődési intézmények vezetőivel, a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt.

A vidéket képviseli az MNVH új elnöke

Fontos, hogy a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökének életútja a vidékhez kötődjön – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A VM harmadszor is meghirdeti a LEADER Program pályázatait

Mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre a Leader program, azaz a közösségvezérelt helyi fejlesztések támogatására – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

8 milliárdos kertészeti géptámogatási programot indít a VM

A tervek szerint mintegy 8 milliárdos keretből indít kertészeti géptámogatási programot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén nyártól – jelentette be a tárca vezetője.

A VM átveszi 46 szakképző iskola fenntartását

A Vidékfejlesztési Minisztérium 46 szakképző intézmény fenntartását veszi át 2013. augusztus 1-jétől.

Lerakták a Tisza-tó legnagyobb beruházásának alapkövét

Több, mint ötéves előkészítő munkát követően ezzel célegyenesbe fordult a Tisza-tó, valamint a Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer megújítását szolgáló fejlesztés.