Csodálatos Kávé kiállítás a Budapesti Vásárközpontban

A kiállítás célja, hogy a piaci szereplők minden csoportjának alkalmat teremtsen a bemutatkozásra, szakmai, üzleti megbeszélésekre, konkrét üzletkötésekre. A tematika rendkívül széles és a termelők mellett helyet kapnak a legkülönbözőbb gépek és felszerelések, a kiegészítők gyártói és forgalmazói, a kereskedelmi cégek képviselői. A szervezők adatai szerint a magyar felnőtt lakosság 80 százaléka rendszeresen fogyaszt kávét, ami jelentős gazdasági tényező. Megítélésük szerint a kávézás kultúrája azonban korántsem olyan gazdag a hazai gyakorlatban, amennyire a különböző elkészítési módok, a különböző alapanyagok azt lehetővé tennék. Az Európai Kávékülönlegességek Egyesületének magyar tagozata erre az időpontra hirdette meg a kávéfőzés versenyét, a VI. Magyar Barista Bajnokságot, így a látványos versengés szakmai környezetben, az ágazat piaci szakembereinek érdeklődése mellett zajlik. A bajnokság egyben hivatalos kvalifikáció is a 2010. júniusában, Londonban megrendezendő világbajnokságokra, ahol a nyertesek Magyarországot képviselik.

Vélemény, hozzászólás?