Csökken a jégkrém fogyasztása
A fagylaltpiacon a Nestlé jégkrémek mellett a szuper prémium kategóriájú Möwenpick jégkrémjeiről is ismert Nestlé Hungária Kft.-nél elmondták: az idei szezon megítélésük szerint a megszokottnál jóval később, az árvizek után indult be igazán, s várhatóan a hét második felében visszatérő hőségben folytatódik a „kánikulai piac”. Konkrét adatokkal nem szolgáltak, arra hivatkozva: disztribútori rendszerben működnek. A nevük elhallgatását kérő kereskedők szerint a kánikula sem segít a csökkenő jégkrémfogyasztáson. Bár adatokkal ők sem szolgáltak, a rendelések alapján azt mondták: az idei kánikulai napok akár rekordot is dönthettek, éves szinten átlagosan mégis elképzelhető, hogy kevesebb jégkrém fogy majd el idén, mint tavaly. Jónás Tamás, az általa alapított, fagylaltot készítő és a szükséges berendezéseket gyártó és forgalmazó siófoki Magic Ice Kft. ügyvezetője elmondta: náluk számítógép méri az eladásokat, és a gyenge május és június után júliusban is 15 százalékkal kevesebb fagylaltot adtak el, mint egy éve. Ez azt jelentheti, hogy a tavalyi fogyasztáscsökkenés után idén tovább mérséklődik az értékesítés. Az ügyvezető ennek okát a fogyasztóképes kereslet megcsappanásában látja. A Magic Ice-nak egy hete debütált egy új terméke, ezen a nyáron kezdték el gyártani az előre csomagolt egygombócos fagylaltot, a terméket le is védették – mondta Jónás Tamás. A Nielsen Piackutató adatai szerint 2009-ben mennyiségben és értékben is nőtt a jégkrém kiskereskedelmi eladása. Az előző szezonban, 2008. július-2009. júniusban a jégkrémek forgalma több, mint 17 milliárd forint volt a kiskereskedelemben, ennek több mint harmada jutott a pálcikás, tölcséres, szendvics, stb. – összefoglaló néven – impulz jégkrémekre, kétharmad pedig a családi, nagy kiszerelésekre. A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását mérő ConsumerScan adatai szerint 2009-ben a magyar háztartások 40 százaléka vásárolt valamilyen családi kiszerelésű jégkrémet, a vásárlási gyakoriság azonban csökkent az előző évhez képest. A GfK szerint a vásárlások év közben történő eloszlása erős szezonalitást tükröz. Az előző évhez viszonyítva 2009-ben a családi kiszerelésű jégkrémek legkisebb formátumára, az 500 milliliter alattiakra költöttek többet a háztartások, a nagyobb méretű kiszerelések esetében pedig már 2009-ben jobban érezhető volt a gazdasági recesszió hatása. A GfK szerint a vegyes ízesítésű jégrémek a legnépszerűbbek, utóbbiak a háztartások által megvásárolt termékek értékének 57 százalékát tették ki. Az egy ízt tartalmazó termékek között továbbra is a klasszikus vanília és csokoládé íz a sláger.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.