Csökkent a Zwack árbevétele
Az év első felében 10,625 milliárd forint volt a Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele, ami 3,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, 6,462 milliárd forintos nettó értékesítése viszont 0,2 millió forinttal haladja meg a tavalyit – derül ki a vállalat gyorsjelentéséből, amelyet kedden közöltek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.A nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság adózott eredménye 886 millió forint volt, ami 12 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, de lényegesen magasabb a tervezettnél.
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 7 millió forinttal volt kisebb, ami 0,1 százalékos csökkenés. A saját termelésű termékek nettó árbevétele 200 millió forinttal, 4,3 százalékkal csökkent éves alapon, ezen belül viszont 8,6 százalékkal nőtt a prémium kategóriák árbevétele.
Az export árbevétel, 2,4 százalékos növekedéssel, 724 millió forintra nőtt, a legfontosabb célországok közül a német forgalom stagnált, a román értékesítés viszont 13 százalékkal bővült.
A Zwack 236 millió forintot költött beruházásokra az első fél évben. A dolgozók létszáma 238, míg az előző üzleti év végén 227 volt. A társaság tulajdonosi szerkezete nem változott.
A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír kedden 16 750 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 17 995 forint, a legalacsonyabb 16 455 forint volt.