Demonstrációk Indiában a magas élelmiszerárak miatt
A demonstrációt szervező CITU szakszervezeti szövetség közleménye szerint az akció célja, hogy a dolgozók kiharcolják maguknak „az őket megillető jogos részt a sokat emlegetett robusztus gazdasági növekedésből”. Az összesített GDP alapján India Ázsia harmadik legnagyobb gazdasága – Kína és Japán után -, a GDP tavaly 8 százalék körüli mértékben bővült, és az idén is nagyjából így fog növekedni. Ebből azonban vajmi keveset érez egyelőre a több mint egymilliárdnyi ember többsége. A demonstráción a Kommunista Párt és a hatalmon lévő Kongresszus Párt követői egyaránt bírálták a kormányt, hogy nem képes megfékezni az inflációt, s követelték a biztonságos élelmiszerellátást, főként a szegényebb rétegek számára. Bár az indiai központi bank szűk egy év alatt hétszer emelte az irányadó kamatot, az infláció még mindig igen magas, 8 százalék, az élelmiszereknél 11 százalék fölött van. Az indiaiak étkezésében létfontosságú zöldségek ára több mint 60 százalékkal emelkedett az utóbbi hónapokban. Az indiai kormány kilátásba is helyezte, hogy a költségvetésben megemeli a szegények élelmiszertámogatására szánt összeget, ez viszont jelentősen megdobja az államháztartási hiányt, ami most a GDP 5,2 százaléka. Nagy viták várhatók a közeljövőben ebben a témában, ami újabb utcai megmozdulások lehetőségét vetítik előre. Elemzők rámutattak: a mostani akció – amely a szervezők szerint akár milliósra is duzzadhat – nem ritkaság Indiában, ahol a jelentős gazdasági növekedés ellenére emberek milliói élnek mélyszegénységben. A tiltakozó akció mégis jelzi, hogy az élelmiszerek árának robbanásszerű emelkedése – ami hozzájárult az észak-afrikai és közel-keleti zavargások kirobbanásához – Ázsiában is óvatosságra készteti a politikusokat. Hongkongban is több egyszeri intézkedést jelentett be szerdán a pénzügyminiszter, azzal a céllal, hogy ellensúlyozzák az áremelkedés negatív hatásait, és hasonló lépésekre készülnek több más ázsiai országban is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.