Elkezdődött a magyar dinnye népszerűsítése a Tesco áruházakban
Az idén 20 százalékkal nagyobb területen, mintegy negyedével több dinnye terem Magyarországon, mint 2012-ben, a gyümölcs termesztése 10-12 ezer családnak ad megélhetést – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Tudományos és gazdasági érvek százai szólnak amellett, hogy miért jó, ha Magyarországon termesztett dinnyét vásárolunk és fogyasztunk. A legmeggyőzőbb érv, ha megkóstoljuk. A magyar dinnye frissebb, finomabb és egészségesebb, mint a külföldi, amelyik ezer kilométereket utazgat a hazai üzletekig. A magas élvezeti értéke mellett azért fontos, hogy hazai dinnyét vásároljunk, mert ezzel a magyar családokat segítjük. Hozzávetőleg 10-12 ezer család foglalkozik dinnyetermeléssel, összességében az ágazat mintegy 25 ezer embernek biztosít megélhetést Magyarországon – mondta Fazekas Sándor.
A Tesco-Global Áruházak Zrt, a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a Magyar Dinnye Szövetség és a Vidékfejlesztési Minisztérium ismét közösen népszerűsíti a magyar dinnyét és erősíti piaci pozícióit. A Tesco áruházlánc, a magyar dinnyetermesztők elkötelezett partnereként idén is kizárólag magyar görögdinnyét értékesít áruházaiban a hazai dinnyeszezon idején.
A Tesco tavaly 10 ezer tonna dinnyét vásárolt a magyar termelőktől, és ebből 3 ezer tonnát exportált, idén is minimum ennyit szándékozik felvásárolni – mondta Nigel Jones, a társaság vezérigazgatója. Az induló ár a Tescóban most 95 forint, miután a dinnye szabadáras, a tárca nem szólhat bele az ár alakulásába, a mostani ár már méltányos hasznot hoz a termelőnek is – válaszolta újságírói kérdésre a miniszter.
Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Egyesületének országos elnöke elmondta, hogy jelenleg a termelők a föld szélén nettó 32-45 forintot kapnak a dinnyéért. Erre rakódik rá a nagykereskedő 10 forintos árrése, a szállítás 25 forintos költsége, a göngyöleg ára és a kiskereskedő haszna, továbbá a 27 százalékos áfa. Ez így együtt jelenleg 95-120 forintot jelent kilogrammonként a boltokban.
A termelő bevételéből 12 százalék a kompenzációs felár, amelyet az állam a kistermelőnek megtérít, de a társaságoknak ki kell gazdálkodniuk – tette hozzá az országos elnök, aki üdvözölte a dinnye állam általi osztályba sorolását. A másodosztályú gyümölcs 20-25 százalékkal olcsóbb az első osztályúnál, a beltartalma ugyanaz, de esztétikailag nem olyan vonzó.
Simonka György országgyűlési képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke megköszönte a Tescónak, hogy vállalta a dinnye promócióját, a miniszternek pedig azt, hogy a tárca finanszírozza a dinnye népszerűsítését, amely egy kilogrammra vetítve a legolcsóbb gyümölcs jelenleg a piacon.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.