Enyhülő recesszióra számít a Takarékbank

A Takarékbank makrogazdasági áttekintésében azzal számol, hogy az európai gazdaság negyedév/negyedév alapon 2009 második felétől már szerény növekedésnek indul. Magyarországon a második negyedévre várható – sem regionális, sem tágabb közép-európai összevetésben nem kiugró – 6,7 százalékos kiigazítás nélküli kibocsátás-csökkenést követően a GDP visszaesésének mértéke az év egészében már 6 százalék alá kerülhet – olvasható a közleményben. A bank elemzői éves szinten 12,6 százalékos export- és 14,8 százalékos import-visszaeséssel számolnak, jövőre azonban véleményük szerint már mindkét mutató bővülhet (3,5, illetve 3,2 százalékos mértékben).

Átmeneti hatások az inflációban

Az elemzés szerint a 2008 augusztusától kibontakozó dezinflációs folyamatot áprilisban a forint korábbi hónapokban bekövetkezett gyengülése akasztotta meg; később az idényjellegű élelmiszerek ára májusban felfelé, júniusban kissé lefelé változtatta az infláció mértékét. A 12 havi infláció a fenti tényezők hatására a márciusi 2,9-ről júniusra 3,7 százalékra emelkedett. A bank elemzői szerint figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a maginfláció mértéke májusban is 3,1 százalék maradt, vagyis az infláció első féléves gyorsulásának nagy része átmeneti hatásokra vezethető vissza. Júliusban az áfa és a jövedéki adók emelkedése önmagában közel 4 százalékponttal emelné az árszintet, azonban a gyenge kereslet miatt ez a hatás csak korlátozottan, 3 százalékpont körüli mértékben tud érvényesülni – érvelnek. Hozzáteszik, hogy az inflációs nyomást a munkabérterhek enyhítése és a gázárak feltételezett csökkenése is enyhíti majd.

Év végére 7,3 százalék?

Az elemzők szerint mindezek eredőjeként 2009 végére 7,3 százalékra várható az éves inflációs ráta, amelynek évi átlagos mértéke így kevéssel 5 százalék felett alakul majd. A kormányzati intézkedések egyszeri árnövelő hatása 2010 második felére kerül majd ki a bázisból, így a jövő év végére az infláció éves növekedési üteme 3,5 százalék alá mérséklődik majd – áll az elemzésben. A monetáris politikáról szólva kifejtik: az infláció átmeneti emelkedése nem teremt új helyzetet a jegybank számára; a forint árfolyamának stabilizálódása, az állampapírhozamok trendszerű csökkenése, és az egész kelet-közép európai térség iránt növekvő befektetői bizalom lehetőséget teremt a jegybanki alapkamat fokozatos mérséklésére. Az államháztartás helyzetét értékelve úgy vélik, hogy az idei 3,9, illetve a 2010-es 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt tudja majd tartani a kormány.

Vélemény, hozzászólás?