Erős közép-európai vezetésre van szükség
„2011 egy újabb kihívásokkal teli év lesz Európa számára. A gazdasági fellendülés még nem áll szilárd lábakon, a magas államháztartási hiányok miatt pedig az eurozóna még mindig veszélynek van kitéve. Tekintettel ezekre a körülményekre, Európának nem csak szolidaritásra, hanem erős vezetésre és hatékony kormányzásra lesz szüksége 2011-ben. Biztos vagyok benne, hogy az Európai Unió Tanácsának két következő soros elnöksége, Magyarország és Lengyelország, bizonyítja vezetői képességét és visszavezeti az Európa Uniót a helyes útra” – mondta Joseph Daul, üdvözölve a 2011-es évet és az első magyar uniós elnökség indulását.
„Ebben az évben Magyarország, majd Lengyelország tölti be az Európai Unió soros elnökségének tisztét. Ez az első év, amikor két közép-európai ország követi egymást ebben a pozícióban. Ez kihívás, de egyben lehetőség is Közép-Európa számára a vezetői képesség bizonyítására és számtalan kiemelt fontosságú európai ügy eredményes kezelésére. Jól ismerem mind Orbán Viktor magyar, mind Donald Tusk lengyel miniszterelnök urat, és biztos vagyok benne, hogy kiváló vezetői lesznek Európának” – tette hozzá az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának elnöke.
„Most, amikor Európa számára kiemelt jelentőséggel bír a gazdasági fellendülés és a pénzügyi stabilitás megteremtése, különös ösztönző erőt jelenthet, hogy mind a magyar, mind a lengyel kormány a költségvetési egyensúlyra és a munkahelyteremtésre épülő, növekedéspárti gazdaságpolitika iránt kötelezte el magát. Az ilyen irányú gazdaságpolitika elengedhetetlen az EU2020 stratégiában meghatározott célok eléréséhez.” – mondta Joseph Daul.
„A gazdasági és pénzügyi kérdések mellett, számtalan más kulcsfontosságú probléma is megoldásra vár a magyar soros elnökség alatt. Többek között ekkor kezdődnek a közös mezőgazdasági politika és a kohéziós politika jövőjéről szóló tárgyalások. A magyar elnökség mindezek mellett különös figyelmet kíván fordítani a Keleti Partnerség elmélyítésére; a bővítéspolitikára; az energiabiztonság erősítésére; a regionális együttműködés támogatására; a Duna-stratégia megalkotására valamint egy európai romastratégia elindítására. Ez az ambiciózus feladatlista különös felelősséget ró a magyar elnökségre” – emelte ki Joseph Daul.
„Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a következő félévben az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, többször megjegyezte, hogy a fentebbi kihívások miatt 2011 az elmúlt húsz év egyik legnehezebb esztendeje lesz. Úgy gondolom, hogy ez az év nem csak nehéz, hanem sikerekkel teli év lesz Európa számára. Személyes meggyőződésem, hogy Magyarország, majd Lengyelország visszavezeti az Európai Uniót a gazdasági fellendülés és pénzügyi stabilitás útjára. Egy erős Európa megteremtése érdekében tett közös erőfeszítéseink során, az Európai Parlamenten belül és azon kívül is mindent meg fogok tenni, hogy támogassam őket a jelenlegi és a 2011-es év során felmerülő európai kihívások kezelésében” – zárta gondolatait Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.