FAO: több mint kétéves mélyponton az élelmiszerárak
Novemberben több mint kétéves mélypontra csökkentek az élelmiszerárak a világon elsősorban az olajos magvak, a tejtermékek és a szemes termékek áresése miatt.Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett öt alapvető élelmiszer árindexe 2016 májusa óta legalacsonyabb, 160,8 pont lett novemberben az októberi 162,9 pont után. Tavaly novemberben az index jóval magasabban, 175,7 ponton állt.
A múlt hónapban a szemes termékek ára 1,1 százalékkal, a tejtermékeké 3,3 százalékkal, az olajos magvaké pedig 5,7 százalékkal csökkent októberhez képest, míg a húsféléké csak minimálisan mérséklődött, a cukor ára viszont 4,4 százalékkal emelkedett.
Tavaly átlagosan 8,2 százalékkal nőttek az élelmiszerárak a világban. A legnagyobb áremelkedést a tejtermékeknél jegyezték fel, 31,5 százalékot. A húsárak 9 százalékkal nőttek, a szemes termékek ára 3,2 százalékkal, az olajos magvaké pedig 3 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest. Az általános trenddel ellentétesen mozgott a cukorár, amely tavaly 11,2 százalékkal csökkent a megelőző évhez viszonyítva.
A FAO legújabb előrejelzése szerint a 2018/2019-es termésévben a globális gabonatermés 2,595 milliárd tonna lesz, ami nagyjából megegyezik előző becslésében szerepelt adattal és 2,4 százalékkal alacsonyabb a tavalyi rekordmennyiségnél. Ezen belül a FAO 725,1 millió tonna búzaterméssel számol, ami 2,8 millió tonnával kisebb a korábban vártnál.