Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Rigában tárgyalt
A magyar vidékfejlesztési tárca irányítója Magyarország EU-elnökségére tekintettel a „Tour de Capitales” programsorozat részeként folytatott megbeszéléseket a lett fővárosban – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája. A Janis Duklavs lett és Kazys Starkevicius litván mezőgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásokat követően Fazekas Sándor elmondta: lett és litván minisztertársa egyaránt fontosnak tartotta, hogy az unióban továbbra is erős KAP működjön, amely biztosítja a vidéki térségek fejlődését és népességmegtartó erejét, valamint támogatja az agrártermelést. A két balti államnak különösen fontos volna – húzta alá Fazekas Sándor -, hogy országaik elmozdulhassanak az alacsony agrártámogatási szintről, s ennek hangot is adtak az eszmecserén. A vidékfejlesztési minisztérium vezetője beszámolója szerint két balti országbeli kollégája élénken érdeklődött a soros magyar elnökség programjának a vidékfejlesztést érintő részleteiről. A találkozón a kétoldalú kapcsolatok is szóba kerültek. Egyezett a miniszterek véleménye abban, hogy fejlesszék a kétoldalú agrárkapcsolatokat – árucserét -, amelyek a válság miatt visszaestek. Fazekas Sándor példaként említette, hogy „a magyar borok jelenléte lehetne erősebb is Lettországban”.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.