Felavatták a Kenyérvárót Mórahalmon

Nógrádi Zoltán (Fidesz – képünkön) polgármester elmondta: a Fenntartható fejlődés háza elnevezésű beruházás 200 millió forintból, uniós támogatással valósult meg, 10 százalékos önrész mellett. A háromszintes épület 800 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. Energiaellátását 80 százalékban megújuló és alternatív energiaforrások biztosítják, termál-, nap- és szélenergiát alkalmaznak a világításnál, a fűtésnél és a hűtésnél. A templom helyén egy domb volt, ahol a napszámos férfiak ebédjét a nők elkészítették, s oda várták őket enni. Ez volt a Kenyérváró domb – idézte fel a polgármester. Ennek emlékére nevezték el az intézményt. Első körben a pékek, a tej- és tejtermék-előállítók, a zöldségesek és a szárazáru-előállítók foglalták el üzleteiket. Mintegy tíz termelő nyitott most standot az első emeleten, de további két szintre várják a termelőket. A tárgyalások folyamatosak, a tervek között szerepel a húsárut kínáló termelők megjelenése is. Az érdeklődés már a megnyitás napján rendkívüli volt. A helyiek mellett a város fürdőjébe évente ellátogató mintegy háromszázezer vendégre is számítanak a piacon.

Vélemény, hozzászólás?