Felavatták az E.On gönyűi erőművét
„Ma az ország legzöldebb gázüzemű erőművét avatja fel az E.On Gönyűn” – közölte a Duna-parti település közelében tartott rendezvényen Konrad Kreuzer, a hazai E.On csoport igazgatósági elnöke. A bruttó 433 megawatt beépített kapacitású erőmű adja az ország áramtermelésének 9 százalékát. Az 59 százalékos hatásfokú erőmű a maga nemében a legkorszerűbb Magyarországon, de a világ más részein is csak nagyon kevés hasonló létesítmény működik. „Erőműveink kétharmadát a következő években ki kell vezetni, a helyükbe pedig a gönyűihez hasonló, nagy hatásfokú és környezetkímélő egységeket kell építeni” – jelentette ki Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára . Valószínűsítette, hogy még ebben az évben újabb gázüzemű blokkokkal gazdagodhat a hazai erőműpark. A megújuló alapú energiatermelés folyamatos növelése mellett is nagy szerep jut az ország energiaellátásán belül a következő két évtizedben a fosszilis enegiahordozókra, így a gázra is a készülő energiastratégia és az annak kapcsán a minisztériumhoz beérkezett szakmai vélemények szerint is. Az államtiktár arra számít, hogy ezen időszak alatt meg is kétszereződhet az ország gázigénye. Ennek persze három komoly feltétele van. Diverzifikálnunk kell gázimportunk forrásait és szállítási irányait, létre kell hoznunk a jól működő gáztőzsdét, egyúttal regionális szerepet kell biztosítanunk gáztárolóinknak, és olyan hosszá távú gázimport szerződéssel kell rendelkeznünk, amely alapján méltányos áron jutunk hozzá az energiahordozóhoz.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.