Felújították a záhonyi Tisza-híd közlekedési részét
Győri Zsolt,a kivitelezést végző, a budapesti Vegyépszer Zrt.-ből és a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Rt.-ből álló Szabolcs 2008 Konzorcium főépítés-vezetője elmondta: a hidat a határállomásra vezető 4-es számú főút nyírségi részének több, mint egymilliárd forint értékű korszerűsítési programja keretében újították fel. Hozzátette, hogy a folyami átkelő közlekedési részén megerősítették a hídszerkezetet, új aszfaltszőnyeget kaptak az útsávok, kicserélték a két oldali szegélykorlátot, valamint szigetelési és korrózió elleni védelmi munkálatokat végeztek, míg a lábazat rekonstrukciója október 15-ig fejeződik be. Az építkezést irányító szakember tájékoztatása szerint az egymilliárd forintot meghaladó szabolcsi közlekedési fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósul meg. A beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. A záhonyi Tisza-híd mellett a határállomásra vezető 4-es főút Újfehértó és Záhony közötti szakaszán további négy hidat korszerűsítenek. Egyet-egyet Újfehértónál és Ajaknál, kettőt pedig Kisvárdánál. A főút burkolatát négy szakaszon erősítik meg, Újfehértó előtt és után, valamint Kisvárda és Fényeslitke között két részen is. Győri Zsolt kiemelte: a teljes korszerűsítési program befejezési határideje október 15.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.