Jelentős károkat okoztak a húsvéti fagyok
A múlt évben a fagykár mértéke 25-30 százalék között mozgott. Az idén ez az arány elérheti akár 40-50 százalékot is egyes gyümölcsfajtáknál, illetve fajoknál. Hozzátette: egyes helyeken még nagyobb károk is előfordulhatnak, mivel a fagy az egész ország területét érintette, ellentétben a tavalyival. Az előzetes szemrevételezés szerint a legnagyobb kárt a rendkívül hideg idő a csonthéjasoknál okozta. Legjelentősebbek a károk a kajszi- és őszibarackosokban, a cseresznyéskertekben, a meggy- és szilvaültetvényeken. A fagyok nagy kárt tettek többek között Nógrád megyében, a Duna-Tisza közén, az Ormánságban, Békés és Csongrád megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szatmári területén. Mártonffy Béla ugyanakkor jelezte, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében úgy tűnik az almaültetvényekben nem keletkezett nagyon nagy kár, mivel nem teljes virágzásban érte a fagy a növényeket. Hozzátette: a kárfelmérés várhatóan három hét múlva lesz teljes. A FruitVeB elnöke beszélt arról is, hogy a belföldi ellátásban várhatóan nem okoz majd gondot a gyümölcsösöket ért kártétel, ám a kivitel kevesebb lehet. Mártonffy Béla felhívta a termelők figyelmét: mielőbb jelentsék be pontosan az elszenvedett károkat. Emellett arról is beszélt, hogy a technológiai korszerűsítés keretében a fagykár-elhárítási lehetőségeket komolyan számba kell venni, és a védekezést a technológiai folyamat részévé kell tenni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.