Jelentősen emelkedett az eszközkezelőnek felkínált ingatlanok száma

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. indulása óta július végéig mintegy 7300 ingatlan-felajánlást fogadott be, amivel csaknem 33 ezer ember lakhatása vált biztossá.

A NET-program a májusi jogszabályváltozások után újabb lendületet vett, júniusban mintegy 1200, júliusban pedig csaknem 2200 ingatlant kínáltak fel az eszközkezelőnek – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a NET Zrt.

A június 30-ig feldolgozott adatok alapján a megvételre felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke a jelzálog-hitelszerződés megkötésekor 7,1 millió forint volt. Az ebből számított, a NET által fizetendő átlagos vételár 3,3 millió forint körül alakult.

Az ingatlanok többsége a keleti országrészben, azon belül is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, de jelentős számú ingatlan-felajánlás érkezett Pest megyéből is. A dunántúli megyékben viszonylag kevés ingatlant kínáltak fel eddig, de a korábbiakhoz képest itt is bővülés tapasztalható, főleg Baranyában és Somogyban. A felajánlott ingatlanok 6 százaléka Budapesten, 16 százaléka megyei jogú városokban, 39 százaléka vidéki városokban, 39 százaléka pedig községekben található.

A NET-programon belül tavaly január 1-jétől ez év június 30-áig 6,4 milliárd forint költségvetési forrás felhasználása mellett összesen 13,8 milliárd forint jelzáloghitel-tartozásból fakadó hitelintézeti követelés megfizetése alól mentesültek a hiteladósok. A NET-programba bekerült ingatlanok esetében így minden 1 forint költségvetési pénzzel 2,15 forint hitelintézeti követelést váltott ki a társaság – áll a közleményben.

A közlemény emlékeztet: a NET-programba kerülés feltételeinek módosítása után a felajánlható ingatlanok forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió forintról 20 millióra, egyéb településeken 10 millió forintról 15 millióra emelkedett. Kitolódott a 180 napos fizetési késedelemre vonatkozó dátum, a visszavásárlási jogosultság pedig a korábbi 2 éves időtartamról 5 évre nőtt. Ezeken túl a jogosultak köre a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülőkkel is bővült.

Az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül létrehozott NET Zrt. feladata, hogy a nehéz helyzetbe került hiteladósok ingatlanát állami forrásból, a magyar állam nevében eljárva és a magyar állam javára megvásárolja, és azt a korábbi tulajdonos és családja számára határozatlan időre bérbe adja – olvasható a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?