Karácsony környékén értékesítik a haltermés 25-30 százalékát

Az Európai Unió országaiban az egy főre jutó átlagos halfogyasztás eléri a 19-20 kilogrammot, míg Magyarországon mindössze 4,2 kilogramm hal fogy el évente. Zalában és Vas megyében még ennél is kevesebbet, 3-3,5 kilogramm halat esznek. Ugyanakkor a a Duna menti és a Balaton parti településeken hagyományosan többet fogyasztanak: Baján például az éves átlagos halfogyasztás eléri a 70 kilogrammot is. Az évi átlagos halmennyiség közel egynegyede karácsony környékén kerül az asztalra. A legkeresettebb halfaj – amely nélkül elképzelhetetlen a halászlé – a ponty, amit aztán a hazai tavakban fogható harcsával, kevés csukával, kárásszal lehet dúsítani. A ponty kilója jelenleg ezer forintba kerül, de az ünnepek előtt a kereskedelmi láncok akciós, 500-800 forint körüli áron is kínálták. A ragadozó halak, csuka, harcsa kilónkénti ára 2 ezer forint körül mozog. Az európai piacon a ponty termelői ára kilónként 2 euró, a busát pedig egy euróért lehet értékesíteni. Az elnök tájékoztatása szerint a hazai 22-24 ezer hektáros tógazdaságokban évente 30 ezer tonna halat állítanak elő. A haltermelés hároméves ciklusban történik; a májusi apróhal három és fél év múlva, októberben kerülhet piacra. A halak nagy része élő és feldolgozott formában kerül a kereskedelembe, egy részét pedig a halas- és horgásztavaik halutánpótlására a horgászszervezetek vásárolják meg. A leggyakoribb őshonos édesvízi halfaj a „mindenevő” ponty, a kifejezetten növényevő busa, az amur, a ragadozók közül pedig a harcsa és a csuka. Éves szinten az ágazat árbevétele 20-25 milliárd forint körül alakul. Németh István – aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója – beszélt arról is, hogy a kilenc megyét átfogó gazdaság évente ezer tonna étkezési halat állít elő, amelynek jelentős része külpiacon talál gazdára. Az élő állatokat vizes tartályokban, cseppfolyós oxigénnel ellátott kádakban szállítják Romániába, Lengyelországba, Ausztriába, Belgiumba, ahol az uniós korlátozások, kvóták miatt is nagy a kereslet az édesvízi halakra. A cég 30-50 embernek ad állandó munkát, de az őszi, nyári halászat időszakában 250 embert is tudnak foglalkoztatni. A vezérigazgató kiemelte: a halakat ellenőrzött technológiával állítják elő, és csak a környezetvédelmi szabvány, élelmiszeripari követelmények betartásával, állatorvosi felügyelet mellett kerülhetnek forgalomba. A vizsgálatok azt igazolták, ha az egészséges halfogyasztás beépül az étrendbe, megnőhet az átlagéletkor, csökkenhet a szív- és érrendszeri megbetegedés. Egy évtizeddel ezelőtt a hazai átlagos évi halfogyasztás még alig érte el a 3 kilogrammot, most pedig az a cél, három éven belül elérje a 6 kilogramm körüli mennyiséget – fűzte hozzá Németh István.

Vélemény, hozzászólás?