Kinek kell a Kapuvári húsgyár?

Újabb pályázatot írtak ki a felszámolók az egykori kapuvári húsgyár két cégének vagyonára, amelyet ezúttal is együttesen hirdettek meg. A társaság ingatlanaival rendelkező Kapuvári Hús Zrt. vagyonának irányárából – a hitelező pénzintézetekkel egyeztetve – mintegy 30 százaléknyit engedtek. Ezt Jendrolovics Péter Pál felszámolóbiztos mondta. Hozzátette, hogy a modern technológiát tulajdonló, a zrt. tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. irányárát ugyanakkor változatlanul hagyták a negyedik pályázaton. „Az utóbbi hónapok gazdasági folyamatai alapján látunk esélyt arra, hogy ezen az áron megvegyék a tulajdont; a pályázat során ismét előnyt élveznek azok, akik a teljes vagyonra tesznek ajánlatot” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy két sikertelen kör után harmadszor külön-külön hirdették meg a két társaság eszközeit, de úgy sem találtak rájuk vevőt. Jendrolovics Péter Pál tájékoztatása szerint a két társaság vagyonára 2014. február 19-én délig lehet ajánlatot tenni. A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy tavaly szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először az idén áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat. A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt. A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. A dolgozói igényeken felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartottak akkor nyilván. A hitelezői tájékoztatón elhangzottak szerint a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit.

Vélemény, hozzászólás?