Kordában tartaná az élelmiszerárakat Tabajdi Csaba

Mint Tabajdi Csaba keddi közleményében olvasható, „az informatika mai fejlettsége lehetővé teszi a felhasználóbarát, többnyelvű ármegfigyelő rendszer létrehozását, amely az árak átláthatóságát növeli. Megfelelő jogi szabályozással korlátozható az élelmiszerláncok felvásárló szövetségeinek tisztességtelen gyakorlata is. Fontos, hogy a tagállami ellenőrző hatóságok rendszeresen egyeztessenek a legjobb szerződéses gyakorlatról és az ellenőrzés hazai tapasztalatáról”. A magyar szocialista képviselő szerint szükség van arra, hogy a közös uniós agrárpolitika jobban támogassa a gazdák szövetkezéseit, a termelői szerveződéseket. Ezen a téren főként az új tagállamokban maguknak a gazdálkodóknak is megvan a feladatuk: össze kell fogniuk – tette hozzá. „A szövetkezetek nem a kommunizmus, de nem is az ördög találmányai. Nyugat-Európában bebizonyosodott, hogy ez az egyetlen túlélési esély a kis- és középméretű családi gazdaságoknak” – mondta. Követendő európai példának nevezte a francia agrárkormányzat azon törekvését, hogy szerződéskötési kötelezettséggel védje a termelőket a többi szereplő túlzott erőfölényétől.

Vélemény, hozzászólás?