Magyarország a multik paradicsoma

A tavalyi, 2008. évi támogatások össze 2,5 milliárd euró, csaknem 682 milliárd forint volt, a GDP 2,38 százaléka. Egy évvel korábban 1,434 milliárd forint, a GDP 1,42 százalékát kitevő közvetlen állami támogatást kaptak a nagy cégek – derül ki a jelentésből, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett. A lap megjegyzi, hogy az EU-ban egyetlen állam sem ilyen bőkezű a közpénzekkel. A rangsorban második Máltán a GDP két százalékát fordították közvetlen állami támogatásokra. A Magyar Nemzet a Pénzügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetőjére, Kőszegi Márkra hivatkozva azt írja, hogy nincs tételes kimutatás a közvetlen állami támogatásokról. A lapnak Kőszegi Márk elmondta: a tavalyi összeg nagysága alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt az uniós strukturális alapoknál a kifizetések száma az utóbbi időben megnőtt, ezt követte a tagállami önrész is, amely most az Európai Bizottság kimutatásában szerepel. A másik ok a PM szerint az, hogy a támogatások között találhatók azok az adókedvezmények is, amelyeket a kormány a nagyberuházások részére ítélt meg korábban. Ezek az egyszeri kedvezmények még tavaly is éreztették hatásukat, hiszen a dotációról szóló megállapodásokat több évre előre kötötték.

 

Vélemény, hozzászólás?