Medvegyev az élelmiszerspekulánsok megbüntetését követelte
Az államfő az államtanács elnökségének a Szaratovban tartott, kihelyezett ülésén beszélt. Medvegyev szerint spekulánsok állnak a mögött, hogy több élelmiszer eltűnt a boltokból vagy megdrágult, és követelte, hogy az ügyészség és a versenyhivatal gondoskodjon azoknak a megbüntetéséről, akik felverik az árakat és tisztességtelen haszonra tesznek szert, legyen szó bárkiről, feldolgozókról, vagy kereskedelmi szervezetekről. Az elnök a tanácskozás előtt egy boltban érdeklődött az árak felől, s a vásárlóktól azt a választ kapta, hogy nem észleltek drágulást. Valójában azonban folyamatosan drágul egyebek között a liszt és a kenyér, olyannyira, hogy számos régióban az áremelkedés egy hónap alatt több mint 30 százalékot ért el, ami lehetővé teszi a kormánynak, hogy ideiglenesen maximált árakat vezessen be. Az Oroszországban népszerű köretként fogyasztott hajdinakása pedig eltűnt a boltokból, s csak néha bukkan fel, de akkor a néhány hónappal ezelőttihez képest négyszeres áron. Medvegyev határozottan ígérte, hogy nem lesz hiány sem húsból, sem cukorból, sem tejből, az aszály ugyanis a tejtermelést is jelentősen csökkentette. Felszólította a kormányt és a regionális szerveket, tegyenek róla, hogy alaptalanul ne emelkedjen a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek ára, és ne tűnjön el a boltokból semmilyen cikk. Hangsúlyozta, hogy az állam prioritásként kezeli a városi lakosok ellátását minőségi élelmiszerrel, és leszögezte, hogy ha változás következik be a helyzetben, megfelelő lépéseket fog tenni, ezeket azonban nem részletezte. Az igazsághoz tartozik, hogy legalábbis a moszkvai boltokban most is fantasztikusan gazdag választék várja a vevőket. Az aszály miatti gyenge termésből adódó gabonagondokkal kapcsolatban kilátásba helyezte az intervenciós alapban lévő gabona egy részének felhasználását, de azt mondta, a kormány felelőssége annak meghatározása, hogy erre mikor kerül sor. Végül utasítást adott az Orosz Vasutaknak (RZSD) a gabona szállítására szabott árak csökkentésére, és három napot adott a kormánynak, hogy jelentse, milyen kedvezményes tarifák lépnek életbe. Oroszországban idén a legderűlátóbb becslések szerint is csak 67 millió tonna gabonát takarítanak be a tavalyi 97 millió tonna után, tavaly 24 millió tonnát exportált az ország, de idén augusztus 15-től exporttilalmat kellett bevezetni, s egyes szakértők szerint kisebb mennyiségű importra lesz szükség. Jelena Szkrinnyik mezőgazdasági miniszter a tanácskozáson megerősítette a minisztérium korábbi előrejelzését, amely szerint 60-65 millió tonna lesz az idei termés, és kijelentette, hogy a helyzet stabilizálásához jövőre legalább 85-90 millió tonna gabonát kell megtermelni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.