Medvegyev szerint feloldják a gabonaexportra elrendelt tilalmat az aratás után

Vlagyimir Putyin kormányfő szeptember 2-án, a kormány elnökségi ülésén még azt mondta: a tilalom feloldásáról csakis a jövő évi aratás eredményének ismeretében lehet szó. Medvegyev most azt is kijelentette: az intervenciós alapot egyelőre nem nyitják meg. Tőle többen kérték, hogy egyelőre ne nyissák meg az intervenciós alapot – mondta. A jelenlegi tervek szerint erre csak 2011 első negyedévében kerülne sor. Oroszországban a hosszú aszály miatt rendkívül gyenge termést várnak, a legderűlátóbb becslések szerint is legfeljebb 67 millió tonnát, azaz 30 millió tonnával kevesebbet a tavalyinál, ezért augusztus 15-én exporttilalmat léptettek hatályba. Ez aggodalmat keltett a világpiacon, Oroszország ugyanis a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, tavaly több mint 24 millió tonnát szállított külföldre, s ez a világ exportjának több mint 12 százalékát tette ki. A gyenge termés miatt elszabadultak a gabonaárak, ez volt az egyik oka az exporttilalom bevezetésének. Hétfőn közzétett adatok szerint eddig 45,6 millió tonna gabonát takarítottak be, 21 millió tonnával kevesebbet, mint tavaly szeptember elejéig. Gyors emelkedésnek indultak az egyéb élelmiszerárak is: első sorban a liszté és a sütőipari termékeké, de például a Roszsztat orosz statisztikai hivatal hétfőn kiadott adatai szerint a kormány már 45 régióban maximálhatná a hajdinakása árát. Az árak 90 napra szóló korlátozására akkor adnak lehetőséget a jogszabályok, ha egy termék ára 30 nap alatt legalább 30 százalékkal nőtt. Elvira Nabiullina gazdasági miniszter azonban a múlt héten azt mondta, a kormány egyelőre nem kíván élni ezzel az eszközzel. Ismertté vált, hogy burgonyából is gyenge a termés, s a tavalyi 8 rubeles kilogrammonkénti felvásárlási ár helyett most 20 rubelért veszik a termelőktől. Az előrejelzések szerint idén alig 16,5 millió tonna lesz a termés, azaz a tavalyi fele. Ám csak közvetlen fogyasztásra mintegy 15-17 millió tonna szükséges. Augusztusban a kiskereskedelemben a burgonya ára 0,4 százalékkal nőtt, noha ebben az időszakban 30-40 százalékkal csökkeni szokott.

Vélemény, hozzászólás?