Megnyílt a berlini Zöld Hét mezőgazdasági vásár
Elkezdődött pénteken Berlinben a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vására, a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche), amelyen Magyarország a 41. alkalommal vesz részt.
A mintegy 500 négyzetméteres magyar standot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg. A magyar kiállítók paprikabortól fűszerkrémeken át kézműves marcipán desszertekig egy sor különlegességet mutatnak be a január 27-ig tartó vásáron, amelyre várhatóan 400 ezren látogatnak el.
Az idei, 78. Zöld Hétre öt kontinens 67 országából érkeztek kiállítók, ami nyolccal több az egy évvel korábbinál. Több ország, például Koszovó az idén jelenik meg először a vásáron. A kiállító cégek, szervezetek száma a tavalyi 1600-ról 1630-ra emelkedett. A vásáron nagyjából 100 ezer terméket mutatnak be, köztük ezernyi ínyencséget, például a ghánai standon mangó ízű sört, a kanadai pavilonban pedig szárított bölényhúst is lehet kapni.
A Zöld Hét az agrárdiplomácia évről évre fontosabb fóruma is. A vásár kísérőrendezvényeként az idén 5. alkalommal tartják meg az úgynevezett agrárminiszteri csúcstalálkozót, amelyen ezúttal 84 ország képviselteti magát. Ezekben az országokban együttvéve csaknem 5 milliárd ember, a világnépesség bő 70 százaléka él. Ugyancsak a berlini vásárhoz időzítve rendezik meg a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot.
Az idei tanácskozások egyik fő témája várhatóan az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) formálódó reformja lesz. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy a KAP keretében évente összesen mintegy 55 milliárd euró támogatást kapnak az uniós termelők.
A magyar vidékfejlesztési tárca küldöttsége a fórumok, konferenciák mellett számos kétoldalú találkozón vesz részt, Fazekas Sándor miniszter többek között lengyel, litván és montenegrói kollegájával folytat megbeszélést Berlinben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.