Mindjárt végeznek az aratással Fejérben
Az igazgató rámutatott: az aratás ideje alatt Fejér megyében nem volt csapadék, amely hátráltatta volna a munkavégzést, csupán egyes vizenyős területeken indult később a betakarítás. Az őszi búza mintegy 70 ezer hektáros megyei vetésterületéből 90 százalékon már végeztek az aratással. A megyei termésátlag 4,35 tonna hektáronként, amely némiképp elmarad a korában becsültektől. A megye déli részén lévő területeken a megyei átlagnál magasabbak, a déli részen – Mór és Bicske térségében – pedig a megyei átlagnál alacsonyabbak a termésátlagok – tette hozzá az igazgató. Az elsődleges vizsgálatok szerint Fejérben a búzatermés 65 százaléka lett étkezési minőségű, 35 százalékát takarmányként lehet felhasználni – mondta el Czetnerné Kócsa Márta. Az adatok szerint a megyében 17 ezer hektáron található repce, ennek aratása befejeződött, a hektáronkénti termésátlag 2,6 tonna. Magborsót 3 ezer hektáron takarítottak be, hektáronként 2,6 tonna magborsó termett. A mintegy 4 ezer hektáros Fejér megyei tavaszi árpa terület mintegy 60 százalékán végeztek az aratással, a 3,2 tonnás hektáronkénti termésátlag a vártnál gyengébb lett. A zab aratása a napokban kezdődött meg, mintegy 1000 hektáron: a becsült termésátlag hektáronként 2 tonna. A Fejér megyei földművelésügyi igazgató hozzátette, hogy az aratások utáni munkálatokkal is jól haladnak a termelők: a tarlóhántást a földek mintegy harmadán már elvégezték, továbbá folyamatosan zajlik a területeken a szalmabálázás.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.