Nem vesznek fel jutalmat a regionális vízművek vezérigazgatói
A regionális víziközmű-szolgáltatók vezérigazgatói úgy határoztak, csatlakoznak a közszférához, nem vesznek fel prémiumot és egyéb béren kívüli juttatást, ha nincs gazdasági növekedés.
A kormány álláspontja szerint, amíg nem emelkedik az ország GDP-je, addig nem lehet plusz kiadással terhelni a költségvetését, azaz nem jár jutalom a kormánytisztviselőknek. Annak ellenére, hogy az öt nagy regionális víziközmű-szolgáltató vállalatra nem vonatkozik a prémiumstop, a társaságok vezérigazgatói magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik a kormányzati szándék végrehajtását saját területükön is.
„Felelősen gazdálkodó állami vállalatok vezetőiként kötelességünk mindent megtenni a szolgáltatási színvonal megtartása mellett a legköltséghatékonyabb működés biztosítása érdekében, ezért több takarékossági intézkedés bevezetése mellett úgy döntöttünk, hogy prémiumot és egyéb béren kívüli juttatást nem veszünk fel” – mondta Winkler Tamást, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója.
Hozzátette: ennek a vezetési gyakorlatnak jó példája, hogy a DRV esetében 2013-ban 16 százalékkal kevesebbet költenek a vezetőkre, mint az előző évben, miközben a munkavállalók bére a tavalyi szinten marad.
Az öt nagy regionális vízmű szerint – Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., Északdunántúli Vízművek Zrt., Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. – egyértelműen látszik, hogy a szektort érintő intézkedések – a gazdaságos üzemméretre való törekvés, a szolgáltatások minőségének javítása és a fejlesztések – mind a víziközmű szektor megerősödését fogják eredményezni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.