Nincs egység OPEC-ben
Tokióban 21 olajtermelő és -fogyasztó ország – köztük hat OPEC-tagállam – részvételével zajló fórumon az olajkartell tagjai azt közölték, hogy a szervezet május 28-án Bécsben esedékes értekezletén marad a jelenlegi termelési szint annak ellenére, hogy túlkínálat van a piacon kőolajból. A kuvaiti olajügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a szervezet egyelőre kivár. A globális gazdaságot ugyanis nem lehet kitenni most annak, hogy emelkedjen a kőolaj ára egy további termeléscsökkentés miatt.
Napi 3,4 millió hordós termeléscsökkenés
Tavaly szeptember óta az OPEC napi 4,2 millió hordóval csökkentette a termelését annak érdekében, hogy a jelentősen visszaesett kereslet miatt ne kerüljön – az OPEC szempontjából – vészesen alacsony szintre az energiahordozó ára. Abdullah al-Badri, az OPEC főtitkára azt mondta, hogy a szeptember óta elfogadott termelés visszafogások mintegy 80 százalékát sikerült már végrehajtani, a szerezet termelése napi 3,4 millió hordóval csökkent a szeptemberi szintről. Március óta azonban ezen a téren semmi sem történt – mondta a főtitkár -, azaz a közel napi 700 ezer hordó plusz többlettermelés sehogy sem akar eltűnni a piacról.
„Eltűrik” az 50 dolláros olajárat
Al-Badri szerint az OPEC csak azután gondolkodhat komolyan további termeléscsökkentésről, ha az előzőleg jóváhagyott visszafogásokat már több mint 90 százalékban sikerült ténylegesen végrehajtani. A tokiói értekezleten részt vevő hat OPEC-ország vasárnap azt közölte, hogy „eltűrik” a jelenlegi, 50 dollár körüli olajárat. A katari olajügyi miniszter szerint idén 40-50 dollár lesz az olajár. A szaúdi olajügyi miniszter pedig azt mondta, hogy az 50 dolláros olajár Rijád hozzájárulása ahhoz, hogy gyorsabban magára találjon a világgazdaság.
Élénkül a kereslet és bővül a gazdaság
Ugyancsak a tokiói értekezleten rész vevő Tanaka Nobuo, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója óvott azonban attól, hogy túl sokáig legyen túlságosan alacsony a kőolaj ára. Szerint ugyanis, ha szűkül a kínálat, miközben élénkül a kereslet és a globális gazdaság ismét bővül, a kőolaj hirtelen jelentősen megdrágulhat. Eközben az Algériában tartózkodó OPEC-főtitkár azt mondta, hogy az olajkartell elégedetlen a jelenlegi olajárral. Egyben reményét fejezte ki, hogy az olajszervezeten kívüli olajtermelők, köztük Oroszország, csökkentik a termelésüket az olajpiac stabilizálása céljából.
Az OPEC 70 dolláros árat akar
Al-Badri vendéglátója, az algériai energiaügyi miniszter úgy vélte, hogy a kőolaj ára az év végén hordónként 60 dollár lesz. Az OPEC-főtitkára szerint a szervezet 70 dolláros árat akar. Al-Badri a május végi OPEC-üléssel kapcsolatban azt mondta, hogy a globális gazdaság állapota alapján döntenek a termelés szintjéről. Ugyanakkor – tette hozzá -, ha kell, meghozzák a szükséges intézkedéseket az olajpiac stabilizálása érdekében. Ez utóbbi kijelentés azt jelentheti, hogy az OPEC felkészült egy újabb termeléscsökkentésre, ha úgy látja, hogy a harmadik negyedévben már élénkül a globális gazdaság.
Utolsó kapcsolódó hírek:
►Az OPEC 60 dolláros olajárat vár az év végére ►A vártnál jobban csökken a világ olajkereslete ►Felére csökken az északi-tengeri olajmezők élettartama ►Erőteljesen esik az olajfogyasztás az idén ►OPEC – nem mérséklik tovább a kitermelési kvótákat ►OPEC- az olajárakról különböző megközelítésben ►Oroszország jobban egyensúlyozná az olajpiacot ►IEA: kevesebb olaj, kisebb kereslet
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.