Nincs veszélyben az észak-afrikai sivatagi erőmű projekt
Günther Oettinger energetikai biztos szerint „éppen most, a válság és a társadalmi átalakulás idején nem volna szabad hátat fordítani, és a kínaiakra meg az iszlámra hagyni a régiót”, az energetika pedig kiváló lehetőség az uniós szerepvállalásra. Oettinger az energlobe.de szakportálnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: ott, ahol süt a nap és fúj a szél, európai vállalkozások is építhetnek nap- és szélerőmű parkokat. „A megtermelt áram egy része marad a térségben, egy másik része pedig megy az európai hálózatba” – mondta a brüsszeli bizottság tagja, aki szerint ez sokkal gazdaságosabb, mint a megújuló energia „fejlesztése sokkal kedvezőtlenebb adottságú európai helyszíneken.” A 2010-ben indított Desertec Industrial Initiative (Desertec ipari kezdeményezés -DII) az eddigi legnagyobb szabású úgynevezett zöldáram – vagyis megújuló forrásból termelt áram – projekt a világon. A 17 társaság – köztük olyan óriáscégek, mint az E.On és a Siemens – által alapított konzorcium mintegy 400 milliárd eurót kíván bevonni a fejlesztésbe azzal a céllal, hogy az évszázad közepén 15 százalék legyen a napenergiával és egyéb környezetbarát technológiával előállított észak-afrikai áram aránya az európai felhasználásban. Oettinger szerint a tunéziai és egyiptomi fejlemények nem veszélyeztetik a projektet. „Mondhatnánk úgy is: mindegy, hogy ki kormányoz, hiszen senki nem lehet olyan bolond, hogy leállítsa az áramtermelést”. A fejlesztés munkahelyeket termet és bevételt termel. „Biztos vagyok benne, hogy teljesen mindegy, ki nyeri a választásokat, mert ez a beruházás az érintett országoknak és Európának egyaránt megtérül” – mondta az Európai Bizottság energetikai ügyekért felelős vezetője. A német elképzelés alapján indult Desertec első konkrét eredménye a tervek szerint egy erőműpark lesz a marokkói sivatagban. A létesítmény szél- és napenergiával termel majd áramot, kapacitása pedig 500 és 1.000 megawatt között lesz, ami nagyjából egy átlagos nagyságú széntüzelésű erőmű teljesítményének felel meg.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.