Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját

„Kevés olyan szektor van, amelyik ennyire egységesen tudta demonstrálni, hogy ez a szakma mit jelent az országon belül” – mondta Krisán lászló, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke. Kiemelte, hogy az ágazat a hazai GDP 13 százalékát adja, emellett a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon, ráadásul az 533 ezer alkalmazott 80 százaléka nő. Elmondta továbbá, hogy fontosnak tartja az ágazat, hogy a jogszabályalkotást egyeztetés előzze meg, hogy a 8000 milliárdos bevételű szektor adóterhelése arányos legyen. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, a vállalkozói szférát vagy a lakosságot érő folyamatos adóváltozások a kereskedelem jövedelmezőségét is befolyásolják. Lenner Áron, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány és az NGM folyamatosan azon munkálkodik, hogy a lehető leghatékonyabb eszközökkel segítse az ágazatot. A helyettes államtitkár kitörési pontként nevezte meg az elektronikus kereskedelmet, melyet a szakmai fórumon résztvevő ágazati képviselők is megerősítettek. Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos érdek-képviseleti Szövetségének (KISOSZ) ügyvezető elnöke a kiskereskedők nevében bírálta az elmúlt 8-10 évben fokozódó adóterheket és a kormány legújabb, a pénztárgépek NAV-rendszerbe való bekötését előirányzó javaslatát. „Sokan a megszűnés határán működnek, ha egy ilyen pluszköltségre kényszerítik őket, olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy megfontolják a folytatást” – mondta. A növekvő adóterhek negatív hatását emelte ki Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is. Kiemelte, hogy azzal, hogy a kormány indokolatlanul hozza rosszabb helyzetbe a külföldi tulajdonú vállalkozásokat, az a kereskedelmen túl kihathat az egész nemzetgazdaságra, mivel ronthatja a befektetői bizalmat, ezáltal pedig a növekedési kilátásokat. A nagyberuházások visszafogásáról számoltak be a fórum ágazati résztvevői: Csűrös Aliz, az Auchan expanziós igazgatója és Iglódi-Csató Judit, a Tesco marketingigazgatója is, emellett mind a ketten kiemelték: a nagyobb fejlesztésekkel mindenképpen megvárják az ágazatot terhelő különadó kivezetését, így a következő évben inkább az elektronikus kereskedelmi rendszerük fejlesztésére koncentrálnak az üzletláncok.

Vélemény, hozzászólás?