Románia lemondhat az euróövezeti csatlakozás céldátumáról
A dokumentumot a Mediafax román hírügynökség idézte. E szerint az Európai Bizottságnak hamarosan elküldendő konvergencia-program tervezete már nem tesz említést a 2015 január 1-jéről, az euró romániai bevezetésének céldátumáról, amelyet a korábbi hasonló programban még szerepelt. Az új tervezetben viszont csak annyi olvasható, hogy Románia 2013-2014-ben léphet be az ERM-2 árfolyamrendszerbe, a konkrét csatlakozás időpontja viszont nem szerepel. A román hatóságok korábban 2012-re tűzték ki az ERM-2 árfolyamrendszerbe való belépést. Emil Boc román miniszterelnök kedden kijelentette, hogy a konvergencia-program tervezetét április végéig véglegesítik, addig a kormány, a román központi bank és az elnöki hivatal szakértői egyeztetéseket folytatnak a végleges szövegről. Traian Basescu román államfő április első felében kijelentette, hogy az állami költségvetés hiányának és az eladósodásnak a csökkentési üteme feljogosítja Romániát arra, hogy tartsa a korábban 2015-re kitűzött csatlakozási céldátumot. A román államfő azonban hozzátette: a gazdasági világválság mindenki számára tanulságos volt, és ennek a fényében újra kell elemezni az euróövezethez való csatlakozás céldátumát.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.