Százötvenezer palack Csabagyöngye készült Badacsonyörsön

Varga Péter tulajdonos, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője azt mondta: a Csabagyöngye érlelés nélkül készül, vagyis hidegkezelés után rögtön palackozzák.

A Varga pincészet 1993-ban kezdte meg működését, az első évben 800 ezer palack borral, tavaly már 11,4 millió palackot értékesítettek, az idén pedig elérik a 12 milliót.
A borászat egyetlen évtől eltekintve a gazdasági válság éveiben is képes volt szerényen növekedni. A pincészet közepes árfekvésű borokkal kezdte meg működését, 10 évvel ezelőtt azonban saját szőlőbázist hozott létre zömében saját telepítéssel, ami lehetővé tette presztizsborok készítését is.

Vélemény, hozzászólás?