Tavaly szinten maradt a magyar mangalicatenyésztés
Erről Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke beszélt a negyedik Mangalica Fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján. Tóth Péter elmondta: Magyarországon a mangalicahízók a múlt évben az összes sertésvágás mintegy 2 százalékát adták. A mangalicahízók közül mintegy 20 ezret a vágóhidakon nagyüzemi körülmények között vágtak le, 30 ezer darabot pedig a kisgazdaságokban. A vágóhídi mangalica termékek fele, mintegy 1.000 tonna exportra ment, elsősorban Spanyolországba és Japánba, valamint az uniós államokba. Az ágazat múlt évi árbevétele 4-5 milliárd forintot tett ki a szakember becslése szerint. Tóth Péter megjegyezte: lényegében réspiacról van szó. A mangalicatermékeket csak viszonylag szúk körben lehet értékesíteni, mivel drágák. Mintegy kétszer annyiba kerülnek, mint a hagyományos módon előállított áruk. Ezért a termelői kör koncentrálódik, főként a kistermelők hagynak fel a mangalicatenyésztéssel. Az elnök, aki egyben az Olmos és Tóth Kft. ügyvezető igazgatója is, arról is beszélt, hogy a vállalat – amely az ország egyik legjelentősebb mangalicasertés-előállítója – tavaly az előzetes adatok szerint mintegy 1,5 milliárd forint árbevételt ért el, ami 10-05 százalékkal haladja meg az előző évi árbevételt. A cég termelésének 65 százaléka külföldre – 90 százalékban Spanyolországba – kerül, a fennmaradó hányadot belföldön értékesítik. A menedzsment várakozása szerint az idén mintegy 1,6 milliárd forint lesz majd az árbevétel, mivel növeli a társaság a saját hízóállományt. Jövőre pedig új hizlaldát szeretnének építeni a piac növekedésére számítva – mondta Tóth Péter. A budapesti Mangalica Fesztivált február első hétvégéjén – 4-6. között rendezik meg a Városligetben, a Vajdahunyadvárban.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.