Tovább támogatja a kormány a Budapesti Szabadkikötő fejlesztését
A kormány jóváhagyta a „A Budapesti Szabadkikötő intermodális fejlesztése” című nagyprojektet. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. A MAHART Szabadkikötő Zrt. – mint a támogatás-igénylője – nettó 2 milliárd 996 millió forint támogatáshoz juthat, ez a beruházás értékének 92,5 százaléka. A projekt célja a szabadkikötő intermodalitásának növelése, a kikötő belső közlekedési módjainak – közúti, vasúti, vízi – integrált fejlesztésével és összekapcsolódásuk elősegítésével. A fejlesztéssel nő a kikötő logisztikai kapacitása. (Érdemes utánanézni, ki a tulajdonosa. Meg fognak lepődni – a szerk.)