Új komplex talajkezelési technológia segíthet az aszály leküzdésében az agrárminiszter szerint
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával – mondta Nagy István agrárminiszter a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.
A miniszter ismertetése szerint az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához.
A tárcavezető szerint a három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen anyagok együttes alkalmazása pedig nemcsak gazdaságos, hanem környezetbarát is, így megfelel minden XXI. századi elvárásnak is – jelezte.
Hangsúlyozta: az agrártárca törekszik arra, hogy minél szélesebb körben megismertesse a gazdatársadalommal a talajkezelési technológiákban rejlő lehetőségeket, előnyöket. Ennek érdekében bemutató projektek létrehozását tervezik.
Kitért arra is, hogy a talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség ahhoz, hogy az éghajlatváltozásból adódó károkat és kockázatokat ki lehessen küszöbölni. A gazdaságos és megbízható termeléshez pedig nem megkerülhető a most bemutatott technológiák alkalmazása – tette hozzá Nagy István.
Bencsik Attila, az Albitech Biotechnológia Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy az algakészítményt és a baktériumkészítményt az Albitech Kft. gyártja, az AGRO.bio Hungary Kft. pedig forgalmazza, a talajkondicionálót a Water&Soil gyártja és forgalmazza.
Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a homokhátsági talajmintán végzett kísérletek alapján az öntözéses növénytermesztés esetén kisebb vízfelhasználás, az öntözés nélküli technológiában pedig magasabb terméshozam és jobb termésbiztonság prognosztizálható.
Az Albitech Kft. a sajtótájékoztatót megelőzően a helyszínen az agrárminiszternek bemutatta az algagyártás új fejlesztéseit és az algalaboratóriumainak tevékenységét, valamint Kutasi József kutatásvezető ismertette a cég kutatásfejlesztési eredményeit és terveit.