Vádat emeltek a milliárdos cukoradó-csalókkal szemben
Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség két ember ellen, akik egy szegedi székhelyű céggel, mintegy 2,5 milliárd forinttal akarták megkárosítani az állami költségvetést; a vádlottakra az ügyészség börtönbüntetést kér. A vád szerint a vádlottak megállapodtak abban, hogy cukorbeszerzéssel kapcsolatos együttműködési szerződést kötnek, melynek keretében mintegy 9,5 milliárd forint plusz áfa közvetítői díjat határoztak meg. A megállapodásnak megfelelően a szegedi székhelyű cég 2012. októberében esedékes áfa bevallásában mintegy 2,5 milliárd forint értékben igényelt vissza áfát. Azonban a cégek között létrejött szerződések hamisak voltak, az eladónak a szerződésben rögzített mennyiségű cukor nem állt rendelkezésére, annak beszerzéséhez szükséges tőkével és gazdasági kapcsolatokkal egyik cég sem rendelkezett. Az ügyészség szerint a vádlottak szándéka csak és kizárólag a hamis számla alapján történő adó visszaigénylés volt. A NAV adóellenőrzése után azonban nem utalták vissza az áfát. A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérletével vádolja, magánokirat felhasználásának vétsége mellett. A vádlottakkal szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, a közügyektől eltiltás, valamint a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás mellett. A vádlottak lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt szabadlábon védekeznek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.