Monthly Archives: július 2009

Nyomulnak a termőföld-felvásárló befektetési alapok

Akár kormányokról, akár magánbefektetőkről legyen szó, szemük előtt ugyanaz a cél lebeg: a növekvő világnépesség élelmiszer-igényének kielégítése. A növekvő népesség

Az MNV szerint szabályosan kapott haszonbérletet az IKR

A haszonbérletre 2008 szeptemberében kiírt pályázaton a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 917 millió forintos ajánlatott tett, míg az IKR ennél alacsonyabb összeget, 816 milli

Triplázódott a Cadbury profitja

Európa második legnagyobb édesipari csoportja – amely egyebek mellett a Dairy Milk csokoládékat, a Trident rágógumikat és a Halls köhögés elleni cukorkákat gyártja – 313 millió font adó

Továbbképzi közmunkásait a Nyírerdő Zrt.

A cég hajdúsági erdészeteiben dolgozó közmunkások közül 22-en erdőművelő képzésen, míg 23-an erdei melléktermékgyűjtő- és hasznosító oktatáson vesznek részt. Az előbbi kereté

Idén 25-30 százalékkal kevesebb kalászos termett

A szakember közölte: az őszi búza 1,38 millió hektáron termett, a hektáronkénti hozam az előzetes adatok szerint várhatóan 3,8 tonna körül lesz. Ez valamivel kedvezőbb az előzetesen vá

Az ITD Hungary a világ élvonalában

A Világbank második alkalommal készített felmérésben, amelyben 213 befektetés-ösztönzési ügynökség vett részt, az ügynökségek honlapját és projektkezelési képességeit mérték fe

Folytatódik az EU vállalkozói csereprogramja

A csereprogram lényege, hogy a menedzserek minél többet tanuljanak egy hasonló területen működő, jelentősebb múlttal rendelkező európai vállalkozás tevékenységéből.Az ITD Hungary kö

Nemzetközi szintű a logisztikai kiszervezés

A tanácsadó cég a kutatás alapján megállapította: mára Magyarországon a vállalkozások a szükséges logisztikai szolgáltatásokat már a piacról veszik meg, és nem házon belül

Hungary unemployment rate 9.6pc

The rate was the same for both the 15-74 and the 15-64 age groups.  The average number of unemployed was in the 15-74 age group in Q2, down 8,000 from March-April. The number of unemployed rose 8

Csökkent a Zwack nyeresége

A nemzetközi számviteli szabályok (IRFS) szerint készült gyorsjelentés szerint a jövedéki adóval csökkentett árbevétel 4,212 milliárd forint volt, míg az előző év hasonló id

India mozdul a génmódosított élelem felé

India nagy viták után engedélyezte a génmódosított rovarellenálló padlizsán termesztését kísérleti jelleggel 2007-ben. A padlizsán, és a molynak (Leucinodes orbonalis) ellenálló gyüm

Megcsappanhat az állattenyésztés támogatása

Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója elmondta: a tényleges bevételkiesés ennél is súlyosabb lehet, amennyiben a nemzeti támogatást – top up – nem biztosítja a kormányzat. (Hí

A MAÉT ellenzi az SPS bevezetését

Mégpedig azért, mert rendezetlenek a földtulajdon viszonyok, nem készült el a szükséges jogszabályi háttér, valamint még nem alakult ki egy, a fejlett nyugati országokhoz hasonló termelő

India moves towards GM food crops

The Ministry’s target is to release and promote GM varieties in some of the major vegetable crops over the next three years.  India authorised field trials of GM insect-resistant Bt aubergines

Eladja magyarországi ingatlanait a Tesco

A Tesco 63 millió euróért, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 16,7 milliárd forintért értékesíti áruházait, majd visszabérli azokat – írta a Világgazdaság Online. Max Curti

A mai kormányülés napirendjén az SPS-rendszer

A szaktárcánál és a kormánynál is meghallgatásra talált azoknak az agrárszervezeteknek a kérése, amelyek a rendszer bevezetését sürgették. A szervezetek arra hivatkoznak, hogy a