Monthly Archives: január 2010

Auchan: már Twitteren is elérhetők a legfontosabb információk

A hipermarketek árait összehasonlító honlap népszerű a vásárlók körében, ezért az áruházlánc további fejlesztésekbe kezdett. Így bővül az elérhető szolgáltatások köre,

Turisztikai támogatásokban részesül Hévíz és Zalakaros

A balatoni turisztikai szervezetek támogatására meghirdetett pályázat keretében 2008 őszén Keszthely térsége már közel 60 millió forintot nyert. A mostani döntéssel az eddig tar

Ezermilliárdos szennyvízberuházás az országban

Kóthay erről Apagyon beszélt, ahol a környék 8 települését érintő, hatmilliárdos fejlesztésről tartottak sajtótájékoztatót. Mint kiderült, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség összes

Visszaesett a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben

Az Eurostat adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 1,2 százalékkal csökkent októberhez, és 4 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők havi szinten 0,1 százalékos bővülést

Olcsó hipermarketekkel teremt konkurenciát az Auchan

Sikeres oroszországi tesztelések után a cég most az elzászi Mülhausenben nyit olcsó hipermarketet, Priba névvel. A tervek szerint később az egyes országokban a rosszul menő Auchan szuperma

Lengyelországban 11,9 százalékos munkanélküliség

December végén 1,89 millió munkanélküli tartottak nyilván Lengyelországban, 82 ezerrel többet, mint novemberben és 420 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. (Lengyelország lako

Új híd épül a Tiszán Vásárosnaménynál

Az új folyami átkelő a mostani, felújításra alkalmatlan híd mellett, alvizi irányban 15 méterre épül meg – mondta a társaság sajtóreferense. Hozzátette: a kiviteli tervek augusztusig k

Grüne Woche: kitűnőek a magyar-német agrárkapcsolatok

A német-magyar agrárkapcsolatok kitűnőek, ezeket hagyományosan a kölcsönös bizalom és tisztelet jellemzi – mondta Ingrid M. Bernard, a budapesti német nagykövetség táplálkozási, mezőga

Lassult, de folytatódott a gazdasági kilábalás

Az Ecostat, hangsúlyozza: a mutató negyedéven át tartó emelkedésére 2008 eleje óta nem volt példa, a gyia novemberben 0,46 százalékkal nőtt, míg októberben 0,18 százalékkal erősödöt

Vestas gyártmány a hazai szélerőművek közel fele

A bőnyi 25 megawatt teljesítményű szélerőmű park 12 turbinája december közepe óta termel áramot, a 13. gépet májusban helyezik üzembe. A szélerőműpark a várható teljesítménye évi

Az APEH 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt

 Az év utolsó hetében és az új év első napjaiban egyébként összesen háromszáz felfüggesztő határozatot hozott a hatóság, a legtöbbet karácsony előtt, 23-án, emellett az adós

A nyerscukor ára 29 éves csúcson New Yorkban

Növelte a nyerscukor árát az is, hogy India legnagyobb cukortermelő államában a cukorfinomítók feldolgozó kapacitásuk felével üzemelnek. A legnagyobb forgalmú, márciusi határidőre 0,54

Az időjárás még nem sokkolja a növénytermesztőket

A szakember közölte: a mostani időjárás szélsőségessége ellenére sem veszélyeztetette számottevően a szántóföldi növényeket, mivel a hőingadozás nagy volt ugyan, de rövid ideig ta

Bírósághoz fordul az Európai Bizottság a fizetések miatt

Az uniós fizetéseket egyfelől a brüsszeli megélhetési költségek, másfelől nyolc uniós tagállam – Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország

Extra munkanélküliség Magyarországon, Románia ebben is sokkal jobban áll

 Romániában kissé nőtt a munkanélküliség tavaly a harmadik negyedévben: 6,8 százalékra az előző negyedévi 6,3 százalékról – tette közzé szerdán a statisztikai hivatal. Egy évv

Monsanto announces record 11 project advancements

Among the record 11 project advancements are the first biotechnology product with a direct consumer dietary benefit and two of the largest commercial product launches in the company’s history. These