Monthly Archives: április 2010
Már az idén elkezdődhet a Duna hajózhatóságának fejlesztése
Mayer István elmondta: a magyar-szlovák és a magyar Duna-szakaszon az év harmadában csak merülési korlátozással közlekedhetnek a hajók. Ezért a folyó áruforgalma a lehetséges kapacitás
Újabb technológia-fejlesztési EU-s pályázatok
Tájékoztatásuk szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt komplex vállalati technológia fejlesztésre 10 milliárd forint a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban, 3,5
Coca-Cola: 19 százalékkal több profit az első negyedévben
A cég szerint az adózott eredmény elérte az 1,61 milliárd dollárt, illetve a részvényenkénti 69 centet. A tavalyi év azonos időszakában a profit 1,35 milliárd dollár, illetve 58 cent vol
Tízmilliós GVH-bírság a Gastroyal Food Kft.-nek
A GVH közleménye szerint a vállalkozás olyan állításokat tett fogyókúrás ételeiről, amelyeket nem tudott hitelt érdemlően igazolni. A Gastroyal kereskedelmi kommunikációiban azt állí
Legnagyobb forgalmú élelmiszerláncok: Tesco, CBA, Coop
A Tesco forgalma 602 milliárd forintról 638,4 milliárdra nőtt 2009-ben, az őt követő CBA 547,5, míg a Coop 510 milliárd forinttal szerepel a ranglistán, mindkét lánc forgalma nőtt a megel
A Homokhátság az Európai Unió hátrányos mezőgazdálkodási térsége
Ezt Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője hangsúlyozta az Európai Parlament plenáris ülésén, a hátrányos adottságokkal rendelkező mezőgazdasági területekről tartott vit
A Tesco növelte nyereségét és gyors terjeszkedésre készül
A brit központú multinacionális vállalat keddi közleménye szerint az 2009/2010-es üzleti évben a nyereség 3,395 milliárd font volt adózás előtt, egyszeri tételek nélkül, a bevétel ped
Külön is szabadulna a péri reptértől Győr megye
Mivel a három tulajdonos (azaz a megye, Győr és Pér önkormányzata) által kiírt pályázatra egyetlen érdeklődő sem jelentkezett, a közgyűlés pénteken dönthet arról, hogy eladja a maga
Árt a mezőgazdaságnak az áprilisi eső
A Napi Gazdaság azt írja: a karácsony óta állandó bel- és árvíz egyre komolyabb károkat okoz a mezőgazdaságban. A legkritikusabb időszakban az elöntött területek nagysága elé
Az amerikaiak a GM növényekről és a fenntarthatóságról
Az Akadémia szerint a biotechnológia alkalmazása lényeges – bár nem feltétlenül univerzális, és idővel csökkenő – környezetvédelmi és gazdasági előnyökkel járt az amerikai
Nem született EFSA döntés a Danone termékek hatásairól
A joghurtok értékesítésében világelső francia társaság magyarországi leányvállalata közleményében hangsúlyozza: a Danone önkéntesen visszavonja az e tárgyban készített két beadv
Mit teremtett az EU regionális politikája?
A testület illetékese, Johannes Hahn (képünkön) Brüsszelben egy tanácskozáson ismertette az előző hétéves költségvetési időszak idején a regionális politikában elért eredményeket,
Magyar Bioolaj Művek Szelestén
A Kft. tulajdonosai három lépcsős beruházást terveztek. Ennek során az első ütemben 10 ezer tonna repcemag kerül sajtolásra, a másodikban 20 ezer, a harmadikban kb. 30 ezer, ami egész Vas
A marketingbüdzsé megnyirbálása nem kiút a válságból
Markovich Réka beszámolt arról, hogy a reklámszakma az idén a tavalyihoz hasonló nehéz évre számít, amikor a magyar reklámpiac hirdetőinek nettó reklámköltése 19,2 százalékka
Megújuló energiához keres partnert a Főtáv
A megújuló energiából nyert hőtermeléssel a Főtáv évente legalább 16 millió forint megtakarítást remél a földgázköltségekben, valamint további mintegy 15 millió forint bevételt v
Új elemmel bővült az élelmiszerlavina program
Ennek lényege: a kiválasztott önkormányzatok és civil szervezetek vetőmagot és növényvédőszert kapnak saját területük megműveléséhez. Vagyis a program kezdeményezői számítanak a h









