Monthly Archives: május 2010
A Deere negyedéves profitja jóval nagyobb a vártnál
Az április 30-án lezárt második pénzügyi negyedéve alapján 547,5 millió dollár, részvényenként 1,28 dollár adózott eredményt ért el. Ez 16 százalékkal haladta meg az egy évvel kor
Békés mezőgazdaságában nincs vészhelyzet az esőzések miatt
Szabó István elmondta: május hónapban szerdáig átlagosan 80 milliméter csapadék hullott a megyében, ami legalább 30 milliméterrel haladja meg a sokéves, egész havi átlagot, ám e
Két magyar EU-kéviselő példaértékű összefogása a kis állatokért
Elfogadta az Európai Parlament (EP) azt a szocialista-fideszes közös magyar módosító indítványt, hogy a kecske- és juhtenyésztő ágazatban az egy évnél fiatalabb vágóállatok esetében
„Bűnbánó pentito” fizetési kedvezményt kapnak az agrártermelők
A különbség csak annyi, hogy a pentito „énekel”, azaz vamzerkodik, vall és másokat juttat börtönbe, a magyar kistermelőknek pedig csak magukat kell „újrakoordinálniuk” a termékdíjak redsz
Matolcsy szerint nem érinti a költségvetést a devizahitelesek megsegítése
Matolcsy György, az m1 Az Este című műsorában is megerősítette, hogy a bankoknak is szerepet kell ebben vállalniuk. AZ elv az, hogy kizárólag az adott ügyfél, az adós kérésére
OTP: 42,4 milliárd forint adózott nyereség az első negyedévben
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint az adózás előtti profit negyedéves szinten 120 százalékkal, 54,2 milliárd fo
Milliárdos viharkárok vannak az agrárvilágban a kamara szerint
Az agrárkamara közleménye szerint az országban több mint 150 ezer hektárt – ennek fele szántó – boríthat belvíz, amelynek egy része biztosan pusztító lesz, ugyanis a környékbeli folyók
Kisebb búzatermésre számít az idén a FAO
Az idei búzatermés-csökkenés részben annak következménye, hogy a kétévi kimagaslóan magas terméshozam után, a termésátlagok visszatérnek a normál szintre. Szemesterményből összessé
EU-közép-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás
A megállapodás értelmében többek között megszűnik az iparcikkek vámja, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy az Európai Unió autógyártói 10 évig vámmentesen exportálhatnak a k
Employment in the agriculture sector down by 25%
In 2009, employment in the agricultural sector was equivalent to 11.2 million full-time jobs in the EU27, of which 5.4 million were in the EU15 and 5.8 million in the NMS12. Between 2000 and 2009, rea
Hová teszi ezt a sok pénzt a Wal-Mart?
A cég adózott eredménye 3,32 milliárd dollár lett, az egy évvel korábbi 3,02 milliárd dollár után az április 30-val végződött üzleti negyedévben. Egy részvényre jutó eredmé
Bővülő elektronikus szolgáltatások a VPOP-nál
A VPOP állományából százan vesznek részt az árvízi védekezésben folyamatosan. Szerdán a jogerősen elkobzott üzemanyagokból 30 ezer litert ad át Miskolcon a VPOP a szivattyútele
Lízingszövetség: még nem állt meg a visszaesés a lízingpiacon
A Lízingszövetség közleménye szerint a finanszírozott összeg az idei első negyedévben 70 milliárd forintot ért el. A szövetség az év végénél korábban nem számít arra, hogy
Eurozone trade surplus increases: Eurostat
The new figure, an initial estimate, almost doubled the 2.4 billion euro trade surplus which the countries sharing the euro totted up in February when the eurozone dragged itself out of deficit. An am
Megduplázódott a Generali-nál a kárbejelentések száma
Kedden 10 óráig összesen 2.280 kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz. A becsült kár összege 354 millió forint. A legtöbb kár – összesen 1.600 – a vihar miatt keletkezett, 40-et
Jelentősen drágul a vaj a nemzetközi piacokon
Németországban a legnagyobb áruházláncoknál, az Aldi Süd, a Penny, az Edeka és a Rewe áruházlánc üzleteiben 23,5 százalékkal többet kell fizetni a vajért, mint az előző héten. Auszt