Monthly Archives: december 2010

Az agrárrendtartási törvénnyel foglalkozni kell – Interjú Font Sándorral, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökével

A politikust egy általa benyújtott, főként a beszállítók és a kereskedők kapcsolatának pontosítára irányuló törvénymódosítás kapcsán kérdezte az

A nyerscukor ára 30 éves csúcson New Yorkban

A kereskedők nem tartják kizártnak ugyanakkor, hogy hamarosan jelentősebben is csökkenhet a nyerscukor ára nyereségrealizálásra. A nyerscukor márciusi ára 30 éves csúcsra, 33,50 c

Átment a mezőgazdasági bizottságon Font törvényjavaslata

Font Sándor, a bizottság elnöke a javaslat beterjesztőjeként azzal indokolta az indítványt, hogy A tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvény múlt évi elfogadása

Meghosszabbította a magyar földvásárlási moratóriumot az EU

A bizottság az átmeneti időszak meghosszabbítását a Magyarország által szolgáltatott információk alapján hagyta jóvá. Ezek a Bizottság szerint „rávilágítottak arra, hogy a ho

400 millió az árvízkárok megelőzésére Felsőzsolcán

A tájékoztatón az államtitkár bemutatta Veres Sándor Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízvédelmi miniszteri megbízottat, aki a helyszínen koordinálja a munkálatokat.A Kormány dece

Bactocell approved for piglets

The new authorization of use has been published this month in the Official Journal of the European Union (1) and Bactocell is now ready to be marketed in Europe for piglets. This authorisation is base

Maradhatnak az egészségkárosító rovarirtók

A közlemény emlékeztet: az EP a veszélyes anyagok kevésbé káros alternatívákkal való kiváltását támogatta, ahogyan azt korábban a REACH, a vegyi anyagok uniós szabályozása is

Romániában folytatja külföldi terjeszkedését a Matusz-Vad Zrt.

A szlovákiai és ausztriai jelenlét után 2010 decemberében megkezdte a romániai piacok meghódítását a győri székhelyű Matusz-Vad Zrt., a hazai fagyasztott élelmiszerkereskedelem egyik pia

Greek finance: on the State Budget execution Jan-Nov

Based on the available data on a fiscal basis, the State Budget deficit for the period January-November 2010 is Euro 18.682 million compared to Euro 25.634 million during the same period in 20

Fazekas Sándor átvette az EU Környezetvédelmi Tanácsának elnökségét

A magyar tárcavezető megköszönte a belga elnökség munkáját, és gratulált az elért eredményekhez. A mostani volt az első olyan trió-elnökség, amely közös 18 hónapos programot

Önkiszolgáló kasszák a Tesco dunakeszi-fóti áruházában

A nemrég megnyílt áruházban négy olyan kassza áll rendelkezésre, ahol a vásárlók maguk intézhetik a fizetést. További hat, úgynevezett kosaras kasszát is megnyitottak azok számára, ak

Travel agency Aeroviva closes doors

Aeroviva said it had done everything possible to keep operating, but could not because of the economic situation. All Aeroviva clients abroad at present have return tickets, and all tickets on schedul

Jogbizonytalanság van székhely-szolgáltatási tevékenységben

Az ilyen társaságok számára fontos lehet, hogy megfelelő társasági szolgáltatásokhoz juthassanak Magyarországon, de a hiányos, illetve az európai uniós szabályoktól eltérő mag

Az év végéig elfogadhatja a kormány a megújuló energia stratégiát

Az államtitkár elmondta, a 2020-ig megvalósuló, megújuló energiaforrásokhoz köthető fejlesztéseknek köszönhetően több tízezer munkahely jöhet létre. A konzultációt hét nagy

Telephelyfejlesztésre 3,1 milliárd forint támogatás az EU-tól

A telephelyfejlesztési pályázat volt az egyik legnépszerűbb a régióban. Az arra benyújtott 62 nyertes pályázaton – miután átcsoportosítással sikerült egymilliárd forinttal megnövelni

Godrej takes control over Gold Coin JV

Nadir Godrej (on the picture), managing director of Godrej Industries, which controls the Godrej group’s 49pc stake in the venture confirmed this to Financial Chronicle, but declined to reveal the a