Monthly Archives: március 2013

Januárban 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Az idén januárban 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

„A tárca segít a tejtermelőknek az aflatoxinos takarmányok cseréjében…”

Az idén több probléma lesz országban az aflatoxinnal, mert a tavalyi szárazság miatt például a betakarított kukoricatermés penészesebb lett.

Megállapodás a VM és a Magyar Turizmus Zrt. között

Folytatja 2013-ban is a 2007-ben megkezdett együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt.

→ English version

Gyenge volt a magyar külkereskedelem teljesítménye

Gyengének minősítették a magyar külkereskedelem múlt évi teljesítményét az elemzők, kommentálva a témában a Központi Statisztikai Hivatalnak hétfőn közzétett gyorsjelentését, a jövőt illetően azonban eltérően nyilatkoztak a szakértők.

Növekvő informatikai beruházások az Egyesült Államokban

Az idén várhatóan hat százalékkal növekednek az amerikai vállalatok informatikai beruházásai – közölte az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai piackutató vállalat.

1,6 milliárd forintos pályázat autóbuszokra

Összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új, gáz meghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságoknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Több mint ötmillió munkanélküli Spanyolországban

Februárban a vártnál kisebb mértékben, de rekord szintre, ötmillió fölé emelkedett a munkanélküli segélyben részesülők száma Spanyolországban – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium.

Elkezdődtek a hegyközségi rendszer átalakításával kapcsolatos érdemi egyeztetések

A hegyközségekről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos legfontosabb teendőkről egyeztetett Dr. Kiss Eliza miniszteri megbízott és Marcinkó Ferenc a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke Tokajban.

Strategic Agreement on Tourism

The Ministry of Rural Development and Hungarian tourist marketing organisation Magyar Túrizmus (MT) Ltd. are to continue the cooperation they began in 2007.