A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság ülésén a volt privatizációs kormánybizottsági tag, Draskovics Tibor elmondta, hogy rövid ideig volt a kormánybizottság tagja és a cukoripari privatizáció részleteire nem emlékszik. Raskó György, aki az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgató tanácsának tagja volt, kifejtette, hogy éppen az általa ellenzett Agrana magyarországi tulajdonlásának milyen haszna volt: mintegy 100 milliárd forint befektetés, jelentős kapacitásbővítés és korszerűsítés. Részletesen ismertetve a körülményeket Raskó György elmondta, hogy a rendszerváltásig a cukoripar monopólium volt. A piacot 69 százalékos vám védte és elsősorban belföldi felhasználásra, a lakosságnak és az élelmiszeriparnak állított elő évi 600 ezer tonna cukrot. Jelenleg a belföldi kereslet – a lakossági és az ipari felhasználás együttesen – évi 300 ezer tonnánál több cukrot nem igényel. A rendszerváltás idején 12 gyárral rendelkező 11 cukoripari vállalat volt, s – folytatta a beszámolót Raskó György – a jogszabály adta lehetőség alapján a vállalati tanácsok kezdeményezték a privatizációt, mégpedig azért, mert nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek többek között a kamatok emelkedése és a piacok elvesztése miatt. Az első tranzakciók a menedzsment és a befektetők megállapodása alapján jöttek létre, amibe – Raskó György állítása szerint – sem a Földművelési Minisztériumnak, sem az ÁVÜ-nek nem volt érdemi beleszólása. Raskó György, aki a meghallgatáson az egyik legnagyobb magyarországi cukorrépa termelőnek nevezte magát, felvázolta a cukoripar spontán, majd az ÁVÜ irányítása mellett folytatódó magánosítását. Jelezte, hogy az első Orbán-kormány kérésére könyvet írt a témában és ennek kapcsán hozzájutott a privatizációs szervezet dokumentumaihoz. A Földművelési Minisztérium határozott fellépése nyomán maradt öt cukorgyár állami tulajdonban – ismertette Raskó György -, hozzáfűzve: ezek 1993-ban konzorciumot alakítottak Első Hazai Cukorgyártó néven. Ez a társaságcsoport a kezdetektől pénzügyi nehézségekkel küszködött és hiába kilincseltek a vezetők a Magyar Fejlesztési Banknál segítségért 1995 és 1997 között, nem kaptak. Ezzel kapcsolatban Draskovics Tibor kifejtette, hogy a pénzügyi kormányzat álláspontja az volt, hogy az adófizetők pénzét csak olyan cég megsegítésére lehet fordítani, amelyek fejleszteni tudnak a versenyképesség erősítéséért. A csődbe ment Első Hazai Cukorgyártóval kapcsolatban Raskó György megjegyezte: „a nemzeti tulajdon részleges megőrzésére irányuló minden igyekezet kudarcba fulladt, mert sem a magyar állam, sem a hazai befektetők, sem a cukorrépa termelők nem voltak hajlandók, vagy nem tudtak anyagi kockázatot vállalni…” Magyarország európai uniós csatlakozásának a cukoriparra gyakorolt hatásáról szólva Raskó György kifejtette: Magyarország az indokoltnál jóval magasabb cukorkvótát harcolt ki, éppen a privatizált cukorgyárak növekvő termelésének köszönhetően. Az azt firtató képviselői kérdésre, hogy miért kellett az osztrák Agrana cégnek eladni a magyar cukorkvótából, Raskó György azt felelte: az értékesítés kötelezettség volt, mert nem termelés esetén vissza kellett volna adni a kvótákat. A csatlakozás első három évében a garantált minimális répaár 40,6 euró volt tonnánként, 2008-tól ez fokozatosan csökkent és jelenleg tonnánként 26,29 euró. Magyarországon az átlagosan 50 tonna hektáronkénti terméshozam esetén, a technológiától függően, tonnánként 30-33 euró az önköltség, így támogatás nélkül a cukorrépa termelés Magyarországon nem lehet nyereséges. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-ben megszűnik az európai uniós támogatás, s a továbbiakban cukorrépa termelés Magyarországon csak akkor lesz, ha a termelők a nemzeti költségvetésből kapnak támogatást. Draskovics Tibor a meghallgatáson szólt arról, hogy a privatizáció az akkori privatizációs kormánybiztos, Martonyi János által kialakított keretek között folyt. Elmondta azt is, hogy néhány hónapig tartó koalíciós vita után alakult ki a piaci típusú privatizáció, ami előnnyel járt a piacgazdaságra történő átmenetben. Ebben az időszakban azonban nem volt tőkeerős tulajdonossá válni képes réteg Magyarországon, ezért, és az ismert gazdasági körülmények miatt, a külföldi befektetőkre alapozott privatizáció valósult meg.