Category Archives: Események

Madárvédelmi megállapodás a mérgezések visszaszorítására

mk_A védett és fokozottan védett madarakat veszélyeztető mérgezések visszaszorítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány és Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója.

Az elmúlt 25 évlegnagyobb kertészeti fejlesztése

fsA források és a benyújtott támogatási igények alapján az elmúlt negyed évszázad legjelentősebb kertészeti fejlesztése valósulhat meg a jelenlegi uniós költségvetési ciklus végéig Magyarországon.

Évente csaknem félmilliárd a Kárpát-medencei falugazdász programra

mk_Idén elindult a Kárpát-medencét lefedő falugazdász program, a hálózat működtetésére évi 420 millió forint kormányzati támogatás áll rendelkezésre – mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára Budapesten, a VII. Kárpát-medencei összefogás fórumon.

A jövő már elkezdődött a Vitafortnál

„Megáll az ész! Ember és technológia” – Szédítő hangulatban telt a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. partnereinek rendezett szakmai napja az idén Dabason, az előadók ugyanis a jövőre fókuszáltak, ami eléggé fantasztikusnak tűnik, ráadásul már el is kezdődött. A találkozó mottója „Megáll az ész! Ember és technológia” volt.

Nagy István: a magyar termőföld termőképességét is meg kell tartani

nitA magyar termőföldnek nemcsak a tulajdonjogát kell megtartani, hanem a termőképességét is – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Az olajpiacról beszélt Trump és a szaúdi király

SAUDI-US-DIPLOMACYAz olajpiac stabilitásának fenntartásáról és a globális gazdaság növekedéséről folytatott telefonos megbeszélést szombaton Donald Trump amerikai elnök és Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király.

Győzött a Magosz az agrárkamarai választáson

naA teljes szakmát, a termelést, a feldolgozást és a kereskedelmet is képviselte az a 17 szervezet, amellyel a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) együttműködött és közös listát állított a múlt pénteki agrárkamarai választáson – mondta a Magosz elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

Fejlődik a mezőgazdaság

A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon – mondta Fazekas Sándor Tállyán, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferenciáján.

Jakab: gazdairányítással működik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Minden feltétel adott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) professzionális működéséhez, most történt meg igazán, hogy gazdák irányítják, pedig a feladatok növekedtek – jelentette ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a NAK Pest megyei és fővárosi szervezetének küldöttgyűlésén. Jakab István a kamarai törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban – melynek egyik előterjesztője – megjegyezte: értékelték a másfél év tapasztalatait, a módosítás elsősorban a tagsággal kapcsolatos területet érinti, és mintegy 40 pontban változtat, így például a tagdíjfizetéssel, a tanácsadással, az államtól átvett feladatok finanszírozásával, rendezésével összefüggésben. 

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok: 2014. július 11-13.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok immár 30 éve állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének. E három napon lovagi tornák, királyi menet és esti fáklyás felvonulás, vásár, koncertek, királyi borudvar várja az idelátogatókat, megidézve azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, melynek egyik hiteles helyszíne Visegrád. Nyolc országból várunk közel 1000 fellépőt Európa egyik legnagyobb középkori fesztiváljára. Legyen Ön is részese ennek a varázslatos eseménynek! Program→

Ötvenezer látogató a FeHoVa és a Budapest Boat Show szakvásárokon

Megnyílt a FeHoVa kiállítás a HungexpónMegismételve a tavalyi rekordlátogatói számot, az idén is ötvenezren keresték fel a vasárnap zárult FeHoVa és Budapest Boat Show szakvásárokat a Budapesti Vásárközpontban – közölte a kiállítást szervező Hungexpo Zrt. 

Vadról, halról, fegyverekről szól a FeHoVa

fehova2014Február 13-án nyitott és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa, a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítás. A Kárpát-medence vadászait, horgászait és természetkedvelőit számtalan programmal váró találkozó tartalmas és emlékekben gazdag kikapcsolódást ígér. 

Jól teljesítettek az agrárkiállítások

Az előzetes adatok szerint több mint negyvenezer látogató kereste fel a hétvégén zárult mezőgazdasági kiállításokat a Hungexpo Budapesti Várközpontban – tájékoztatott a Hungexpo Zrt.

Vadgazdálkodási szakemberek találkoztak Magyarországon

A kárpát-medencei régió vadgazdálkodási szakemberei találkoztak Magyarországon, Kaszópusztán, hogy megismerkedjenek egymással, és kialakítsák a jövőbeni együttműködést szolgáló kapcsolatokat.

Újabb szervezetekkel kötött együttműködési megállapodást a NAK

Újabb három szervezettel kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta: a NAK a megalakulása óta eltelt közel egy évben a mostaniakkal együtt összesen 36 szakmai szervezettel, vállalattal, érdekképviselettel és más szervezettel kötött együttműködési megállapodást.

Megcsordul Vince, tele lesz a pince

Ha a következő hetekben nem sújtja komoly fagy a szőlőket, idén vidám szüret várható, s bőségesen lesz bor – jövendölték a környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendek az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban.