Category Archives: Gazdaság

Nemzetközi elismerés a koszovói segítségnyújtásért

Első díjas lett az idén a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyik projektje az úgynevezett kimenő Twinning (ikerintézményi) programok megvalósításában.

EY: jövőre beindulhat a hitelezés az eurózónában

Az EY előrejelzése szerint 2014-ben a lakossági és a vállalati hitelezés is beindulhat az eurózónában, a nem-teljesítő hitelek pedig idén év végén tetőznek az övezetben.

Fazekas Sándor az Eurázsiai Gazdasági Bizottság miniszterével tárgyalt

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Eurázsiai Gazdasági Bizottság mezőgazdasági ügyekért is felelős miniszterével, Szergej Szidorszkijjal tárgyalt az orosz fővárosban.

Lezárult a Mosonmagyaróvár térségi hulladékrendszer fejlesztése

Lezárult a Mosonmagyaróvár térségi hulladékrendszer fejlesztése; a 3,6 milliárdos projekt eredményeként 70 település mintegy százezer lakosának ellátása javult.

Együttműködési és stratégiai megállapodást kötött a VM és az ORÖ

Együttműködési és stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), elősegítendő a magyarországi cigányok társadalmi felzárkózását.

Magyarország megtette a lépéseket az élelmiszerárak stabilizálására

A FAO Világélelmezési Bizottsága (CFS) Rómában ülésezik 2013. október 7 és 11 között, melynek keretében miniszteri kerekasztalt szervezett a nemzetközi élelmiszerárakról, az élelmiszerárak ingadozásáról és az élelmezésbiztonság kapcsolatáról.

Magyarország kiemelt vendég lesz egy moszkvai élelmiszeripari kiállításon

Magyarország lesz az egyik kiemelt vendége a moszkvai Arany Ősz élelmiszeripari kiállításnak október 8-12. között, a hazai borászatot a szekszárdi borvidék képviseli – mondta a VM parlamenti államtitkára.

Fazekas: nemzetközi elismerés a vízgazdálkodási világtalálkozó budapesti rendezése

Magyarország környezet- és természetvédelmi, valamint vízgazdálkodási tevékenységének nemzetközi elismerését jelenti, hogy Budapesten rendezik az ENSZ víz világtalálkozóját – hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter.

Az OTP Bank jelentősen növelte agrárhitel-állományát

Az OTP Bank az elmúlt 2 évben közel 50 százalékkal növelte agrárhitel-állományát – közölte Gyuris Dániel, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese, az OTP Bank által szervezett agrárszakmai rendezvényen.

Földügyi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá Magyarország és Ukrajna

Magyar-Ukrán Mezőgazdasági Munkacsoport ülésezett Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Duplájára nőtt a magyar agrárexport

Míg 2004-ben 3 milliárd euró, 2012-ben már mintegy 8,1 milliárd euró volt az agrárexport, ami dinamikus növekedést jelent a korábbi évekhez képest.

Nyilatkozatot fogadtak el a V4+3 agrárminiszteri ülésen

Közös nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok, valamint Bulgária, Románia és Szlovénia (V4+3) agrárminiszterei ülésükön, összefüggésben KAP céljaival és eszközeivel – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Új alapok az anyaország és az erdélyi gazdaszervezetek között

Új alapokra helyeződtek az anyaország és az erdélyi gazdaszervezetek közötti kapcsolatok 2010 után –jelentette ki Budai Gyula Szovátán a Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumon.

Uniós agrárminiszteri tanácskozás Litvániában a családi gazdálkodásról

A családi gazdálkodás helyzetével összefüggő kérdések megvitatása volt a fő téma az EU agrárminiszterek informális tanácskozásán Litvániában – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Zárszámadás – A mezőgazdasági bizottság támogatta a javaslatot

A parlament mezőgazdasági bizottsága ülésén 14 igen és 6 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a Magyarország 2012-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot.

A V4-ek a bioüzemanyagok támogatására szólítják fel a döntéshozókat

Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia agrárkamarai vezetőinek tanácskozásán a mezőgazdasági termelők képviselői a fenntartható, terményalapú bioüzemanyagok támogatására szólították fel az európai döntéshozókat.