Category Archives: Vidék

Kiemelkedően fontos a túzokvédelem

A túzokvédelem a magyar természetvédelem számára mindig kiemelkedően fontos volt, a Kőrös-Maros Nemzeti Park pedig központi szerepet játszik a faj közép-európai állományának megőrzésében – mondta Tóth Katalin, a VM helyettes államtitkára.

Egymilliárdos innovációs projekt Enyingen

Befejezéséhez közeledik az a hároméves, egymilliárd forint értékű környezetvédelmi innovációs és technológiafejlesztő projekt.

A Tisza felső szakaszán tovább apad

A Tisza és mellékfolyói többnyire apadnak, ám az alsó szakaszokon elhúzódó tetőzésre kell számítani, a belvíz szintje továbbra is magas, és az elöntött területek nagysága a héten várhatóan nő.

Egymilliárd forint jut a hungarikumok megóvására

Az idén összesen egymilliárd forint jut a magyarság számára kiemelkedően fontos helyi, megyei, valamint nemzeti értékek, köztük a hungarikumok megóvására – mondta Gyaraky Zoltán, a Hungarikum Bizottság titkára.

Természetvédelemben legelhivatottabb település kerestetik

Versenyt hirdet a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország a hazai települések között a WWF Föld Órája Főváros cím elnyerésére.

Kétmilliárdnyi fejlesztés a Dél-Mátrában

Közel kétmilliárd forintnyi beruházás valósult, illetve valósul meg a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 24 tagtelepülésén a vidékfejlesztési pályázati források bevonásával – tájékoztatott a körzet fideszes országgyűlési képviselője.

Szennyvízberuházás Sándorfalván és Szatymazon

Heteken belül kezdődik a csaknem ötmilliárd forintos szennyvízberuházás Sándorfalván és Szatymazon.

Határidős a kérődző szerkezetátalakítási támogatás benyújtása

Egy hetük maradt a kérődző szerkezetátalakítási támogatással érintett gazdálkodóknak nyilatkozattételi kötelezettségre

Elkezdődtek a hegyközségi rendszer átalakításával kapcsolatos érdemi egyeztetések

A hegyközségekről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos legfontosabb teendőkről egyeztetett Dr. Kiss Eliza miniszteri megbízott és Marcinkó Ferenc a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke Tokajban.

Könnyebbé válik a védett területek gondozása

A Fertő-Hanság Nemzeti Park a természetmegóvás egyik központjaként a védett területek természetvédelmi kezeléséért felelős. A feladat ellátásához megfelelő eszközpark és számos infrastrukturális feltétel szükséges.

Parlamenti pártok a fenntarthatóság mellett

Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot hétfői ülésén a parlament fenntartható fejlődés bizottsága.

Szennyvíztisztító telep épül Nagykállóban

Nettó 760 millió forintos beruházási költséggel, nagyrészt uniós támogatás segítségével szennyvíztisztító telep épül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban – közölte a város önkormányzata.

Péntektől lehet pályázni agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozására

A mezőgazdasági termelők péntektől 7,8 milliárd forintra pályázhatnak tevékenységük diverzifikálásához, vagyis az agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Botrányos eredményhirdetés a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatainál

Civilek és önkormányzatok tiltakoznak a döntés miatt

Csaknem négyezer hektár van víz alatt Borsodban

Csaknem négyezer hektár földet borít belvíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, elsősorban a dél-borsodi térségben és a Bodrogközben – közölte az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese.

Tata wins Hungarian Landscape Award

Minister for Rural Development Sándor Fazekas presented the accolade to the winner of the Hungarian Landscape Award competition, the Tata-based Által Brook Catchment Area Restoration and Development Association.