Újabb helyi pénz, jövőre indulhat a mosoni korona
Juhász József (független) elmondta: még nem eldöntött, hogy papíralapú vagy – unikumként – elektronikus pénzhelyettesítő lesz a korona. A „pénzt” kezdetben a 26 településsel és mintegy
Cukorgyárat terveznek a rábaközi gazdák
Szarvas Béla, a Korona Vagyonkezelő Szövetkezet koordinációs igazgatója azt mondta a közelmúltban Csornán egy összejövetelen a gazdáknak: a szaktárcánál azt közölték, hogy a kiosztot
DDGS Sales to Southeast Asia up
That puts sales at 296,047 metric tons for the quarter, said the US Grains Council, citing US Department of Agriculture figures. The largest percentage growth within the region is Malaysia, which grew
Terjednek a helyi pénzek
Ezzel újabb „pénzzel” gyarapodik a helyi fizetőeszközök köre, a jegybank szakértői szerint azonban a „helyi valuták” nem jelentenek konkurenciát a nemzeti fizetőeszköznek, vagyis a forintn
Csökkent a Vodafone nyeresége
A brit központú multinacionális vállalat keddi közleménye szerint a bevétel 45,9 milliárd font volt, 3,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Elemzők 45,5 milliárdra számítottak.
Triplájára nőhet a biotermelés Magyarországon
Mégpedig akkor, ha az ígéretek szerint még az idén létrejövő támogatási és fejlesztést segítő jogszabályok a jelenlegi vidékstratégiában megfogalmazottak alapján készülnek el – k
Effect of yeast protein on piglet intestines
Ninety individually-housed castrated pigs (Large White × Landrace × Duroc mixed crossbred, n = 18) were used in a randomized block experiment to determine the effect of yeast protein concentrate (YP
Hamis támadások kereszttüzében a zöldüzemanyag
A szövetség szerint sok, a környezetért aggódó laikust is megzavarhat a bioüzemanyagok ellen folytatott kampány, holott az Európai Unió két éve elfogadott irányelve (2009/28/EK) megfelel
Az EU idei repcetermése 3 éves mélyponton
Az intézet áprilisban még 20,13 millió tonna repcetermésre számított. Az intézet szakértője azt mondta, hogy az áprilisi előrejelzés ismertetése óta beérkezett újabb jelentések szeri
Bővíteni kell a libamáj piacát
Aszály az ország legnagyobb cseresznyéskertjében
Veres Nándor szerint az ültetvények jelenlegi állapota alapján közepes, illetve gyenge közepes termésre lehet számítani. Mint mondta, a virágzás és a terméskötődés időszakában még
Javítanák a sertéstartás helyzetét
„A sertéshús ára stagnál, illetve csökkent az idén, miközben a takarmányárak az égbe szöktek” – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tanácskozás kezdete előtt. Emlékezt
Japan culls livestock around nuclear no-go zone
Livestock producers in Fukushima, in the North East of Japan had to leave behind their animal herds when a 20 km evacuation zone around the nuclear power plant was imposed after the tsunami and earthq
Jót tett a májusi eső a vetésnek Bács-Kiskun megyében
Farkas Zoltán szerint a most lehullott kiadós csapadék a legjobbkor érkezett, így valóban aranyat ér a földeken. Különösen annak ismeretében, hogy az első négy hónapban az összes csapa
Helyi pénzt vezetnének be Veszprém térségében is
A kezdeményezéshez csatlakozott Balatonfüred, Balatonalmádi, Várpalota és Nemesvámos község is, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara, így tehát egy kisrégiós (térségi) fizetőe
Hungary foreign min visits Sudan to encourage closer business ties
Several big Hungarian export deals are in the making, Mr Martonyi said. In Khartoum, Mr Martonyi met Ali Ahmad Karti, his Sudanese counterpart, Advisor to the President Ghazi Salahuddin Al-Attabani, a





















