Marcinkó Ferenc a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke
A HNT alelnöke Oreskó Imre, a kiskunsági borvidék elnöke lett, és megújult a héttagú elnökség is – közölte az új elnök. Marcinkó Ferenc elmondta: azt szeretné elérni, hogy a
Több mint 6 millió tonna búzát várnak Romániában
Valeriu Tabara román mezőgazdasági miniszter közölte, hogy az idén jó termésre számítanak, és reméli, hogy több mint 6 millió tonna búza terem meg Romániában, ahol 1,8 millió hektár
Pálinka kóstolóházat avattak Gyulán
Az avatóünnepség alkalmából Somlói Zsolt, a társaság egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta: cége közel húsz millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el az unió
A VM támogatja a Vöröskereszt Konyhakert Programját
A Konyhakert Program keretében a szervezet 8000 csomag vetőmagot osztott szét. A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja. A program, melynek célja, hogy a rászor
Újabb uniós projekt a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél
Az összességében 300 millió forintos projekthez az Európai Unió közel 270 millió forintot biztosított. A „Parkerdő természetesen 2010-2012” projektet bemutatva Zambó Péter, a társaság v
Támogatás hátrányos helyzetű tejtermelőknek
A kérelmet postán kell eljuttatni a területileg illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A kérelmezőknek több feltételnek is meg kell felelniük: az egyik legfontosab
FAO: csökkent az élelmiszerek ára
Mindamellett csak lélegzetvételnyi szünetről van szó, mielőtt az árak ismét emelkedésnek indulnak. A FAO árindexe – amit a gabonafélék, az olajos magvak, a tej- és hústermékek,
További járulék- és kiadáscsökkentésre van szükség
Összefogás a hamis növényvédő szerek ellen
Jordán László (képünkön), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) elnökhelyettese, országos növényvédelmi főfelügyelő mindehhez hozzátette: Magyarországon a növényv
Az idén 6,5 százalékkal bővül a globális kereskedelem
Ez meghaladja az 1990 és 2008 közötti 6 százalékos átlagot, de jóval kisebb a tavalyi növekedésnél. A WTO adatai szerint 2010-ben a világkereskedelmi forgalom – értékben számolva
Hansa Kontakt inaugurates HUF 1bn CBA Prima Cash and Carry
Another 10-15 such stores are expected to open in the future, said CBA Kereskedelmi chairman Laszlo Baldauf.
A magyar pulykahús és szalámi útját egyengetik Kínában
Ziegler ostyákat vontak ki a forgalomból Ausztriában
Ziegler Péter, a Ziegler Ostya Bt. ügyvezető igazgatója a történtekről azt mondta: az általuk használt magyar lisztnek volt a megengedettnél magasabb a Don-toxin tartalma; az ebből készül
Családi vállalkozások nélkül nem lehet sikeres Magyarország
A kormányfő helyettese azt mondta, hogy speciálisan védeni és támogatni kell a családi vállalkozásokat, ez a nemzet érdeke is. Semjén Zsolt azt kérte, hogy a családi vállalkozások fogal
A húsvéti forgalom bővülésében bíznak az édességgyártók
Ezt mondta Sánta Sándor, az Édességgyártók Szövetségének elnöke. Közölte: tavaly a húsvéti édességpiac forgalma elérte a 2,7 milliárd forintot, hasonlóan a megelőző évihez, az el





















