Orosz élelmiszervizsgáló laboratórium lehet Magyarországon
A magyar vidékfejlesztési tárca vezetője kedden tárgyalt Jelena Szkrinnyik (képünkön) orosz agrárminiszterrel; a miniszterek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat. Oroszország
Többmilliárdnyi támogatásról lemondtak Észak-Magyarországon
A gazdaság-, turizmus- és településfejlesztést érintően születtek olyan döntések az érintettek részéről, hogy nem tudják felhasználni a megítélt támogatást, vagyis egyedül
Átalakul a magyar élelmiszergazdaság
Erről Biacs Péter (képünkön), a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára beszélt. Mint mondta, korábban minden piacra kerülő élelmiszerből mintát vettek, és a tételek több tu
Befejezés előtt az ökoturisztikai fejlesztés a Fertő-tájon
Fersch Attila, az igazgatóság helyettes vezetője elmondta: a projekthez 316 millió forintot nyert a konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Programból. Ehhez kapcsolódik a 15 százalékos önr
A drága liszt miatt drágulhat a kenyér
Nemcsak a dráguló liszt okolható a kenyérfélék árának emelkedéséért, hanem a történelmi csúcson járó üzemanyag- és energiaár is – sorolta az okokat Varga László, a Pékszövetség
Kilenc éves szünet után Oroszország felújítja kaviárszállításait az EU-ba
Az induló mennyiség csak jelképesnek tekinthető a világ 350 tonna körüli éves fogyasztásával összevetve. A tokhal ikrájából készülő ínyencség ára Európában kilogrammonként az 5
Európai Bizottság: rendelet a sertéshús magántárolási támogatásáról
Az intézkedés célja, hogy a piacról ideiglenesen sertéshúst vonjanak ki. A kínálatszűkítéssel a sertésárak további csökkenését szeretnék megállítani. A magántárolási időszak le
Jó évet zárt az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 2010-ben
Az ügyvezető igazgató megjegyezte: a kezességvállalás összege 7 százalékkal maradt el az előző évitől. Megemlítette, hogy elsősorban a gazdasági válság miatt nőtt az ügyek
A Fornetti Pannon saját látványpékség-hálózatot épít ki
Az ügyvezető ismertette, a Somogy megyei igali székhelyű, Fornetti Pannon Kft. nevet változtat, a továbbiakban Pek-Snack márkanéven kívánja a régi látványpékség-hálózatát mű
Elnapolták a Concordia-per tárgyalását
A tárgyaláson az ügyben eljáró Kővári Tibor bíró elmondta, hogy a vádat képviselő ügyész betegsége miatt 2011. február 11-re, illetve február 14-re napolta el a hétfői tárgyalást,
Február végéig igényelhető az őshonos állatok támogatása
A tájékoztató szerint azok jogosultak támogatásra, akik a kérelemnek részben vagy egészben helyt adó határozattal rendelkeznek. A kérelmet levélben, a lakóhely, székhely szerint illeték
Moszkvában tárgyalt a vidékfejlesztési miniszter
A megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy az orosz hatóság szakértői március végén Magyarországra jönnek, hogy az újonnan exportálni szándékozó magyar cégeket auditálják. A
Magosz: még mindig sok pénzt követelnek a gabonakereskedők
Az agrár-érdekképviseleti szervezet tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkárát, Czerván Györgyöt a kialakult helyzetről. A Magosz szeri
Megoldódhatnak a határokon átívelő tevékenységek adózási problémái
A közelmúltban bemutatott dokumentum hatékony megoldást jelenthet a globalizációval együtt járó adójogi problémákra Békés Balázs (képünkön), a Faludi Wolf Theiss region
Rekord forgalmat ért el 2010-ben a német Solarworld
A 2009-eshez viszonyítva tavaly 29 százalékkal 1,3 milliárd euróra nőtt a vállalat értékesítési árbevétele. A cég forgalmának közel hatvan százalékát adta az exportbevétel, szemben
Unesco szakértő: nem épülhet szalmatüzelésű erőmű Szerencsen
Egy ilyen létesítmény súlyos, negatív hatást gyakorolhat a világörökség részeként nyilvántartott Tokaj-hegyaljai borvidék kiemelkedő egyetemes értékét hordozó számos jellegzetessé





















