Tőkeemelést hajt végre az Erste Csoport
Az Erste Csoport közlése szerint 60 millió új részvényt bocsátanak ki novemberben. A csütörtöki 27,5 eurós záróárfolyamon számítva ez 1,65 milliárd eurónak felel meg. A régi é
Novembertől lép hatályba a SEPA
A Magyar SEPA Egyesület (Single Euro Payments Aera) pénteki közleményében emlékeztet arra, hogy az európai integrációs folyamatban az euró bevezetése után a pénzforgalmi rendszerek
Milliárdos kártérítés is lehet a sukorói ügyben
Az üzletembert az összeg biztatási kár jóvátételeként illetné meg, mivel a kormány – Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kezdeményezésére – április 10-én nemzetgazdasági o
Az EU jóváhagyott három GM kukoricafajtát
A Monsanto cég által előállított, MON88017 és MON89034 jelű kukoricafajta, valamint a Pioneer Hi-Bred, a DuPont egysége által előállított, 59122xNK603 kódjelű kukoricafajta kapott ezútt
Putyin újabb gázválságra figyelmeztet
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök vasárnap közvetlenül is figyelmeztette az Európai Uniót, hogy ismét fennakadások lehetnek az orosz gáz európai fogyasztókhoz való eljutta
Zalában kevesebb gímszarvasbikát lőttek ki
A vadászati hatóság bírálata alapján az elejtett vadak több mint fele érmes lett, ami jó eredménynek számít. A világranglista 6-7. helyére esélyes a lenti közelében egy külföld
Per az egyik legnagyobb biotechnológiai cégnél
A vád szerint az Amgen kenőpénzt adott orvosoknak, és más egészségügyi dolgozóknak, hogy felírják a gyógyszergyár vérszegénység elleni készítményét. Az Amgen mellett bepe
Kizárás az iskolagyümölcs-programból
Ők nem kapnak lehetőséget az almaszállításra – közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója csütörtöki budapesti sa
Államcsőd fenyegetheti Romániát
Ha az ország nem jut hozzá a részlethez, nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat, illetve a közalkalmazottak fizetését. A költségvetés megszavazására azonban gyakorlatilag semmi esély:
A GYSEV bővítene
Az osztrák-magyar társaság Nyugat-Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében összesen 12 vonalon működtetné a pályát és szállítaná az utasokat, az ott szolgálatot telj
Egyszerűbb lesz a bejelentés
Ez lép az alkalmi munkavállalói (am) könyv helyébe – derül ki a munkaügyi miniszter parlament elé terjesztett javaslatából. Korábbi számítások szerint a papíralapú adminisztr
Elérte az olajár a 80 dollárt
A gazdasági növekedéshez fűzött remények egyben az olajár emelkedését vetítik előre, ami meghozta az árupiaci befektetők vásárlási kedvét. Szakértők ugyanakkor arra figyelmezte
Euró a balti országokban 2012-ben?
A leértékelés ugyan javítaná a versenyképességet, de elértéktelenítené az országba befektetett nyugati tőkét – ami a térségben megtelepedett külföldi bankokon keresztül tovagy
Árak le, munkanélküliség fel
Ezzel egyidejűleg szeptemberben 9,7 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta az augusztusi 9,6-ről. Ez a legmagasabb érték 1999 januárja óta, egy évvel korábban még k
Kelet-európai siker az uniós csúcson
Az Európai Bizottság szeptemberben azt javasolta, hogy a közösség évente 2-15 milliárd eurót adjon, de ez kimaradt a térség állam- és kormányfőinek múlt hét végi csúcsértekezle
Egyre több bejelentést kap az APEH
Jórészt magánszemélyek „jelentenek”, cégek csak nagyon ritkán. A legtöbb esetben a nyugta és számla elmulasztásával kapcsolatosak az információk, kiemelkedő helyet foglalna





















