Monthly Archives: április 2009
Eva: április 14. az első negyedévi határidő
Az egyszerűsített vállalkozói adóból a 2008-ra előirányzott bevétel 99 százaléka, 166,5 milliárd forint folyt be tavaly. A múlt év első négy hónapjában 39,6 milliárd forint
Összefogtak Közép-Békés pálinkafőzői
Varga Zoltán elmondta: a három város összefogásával és a településeken működő pálinkafőzdék együttműködésével a közös projekt közel 107 millió forintos támogatást nye
Aláírták az élelmiszer etikai kódexet
Gráf József, az agrártárca vezetője elmondta, hogy a kódex aláírásával több hónapos egyeztetési folyamat zárult le, amelynek eredményeként a magyar élelmiszervertikum szereplői rögz
Románia ötödével növelte biotermék-exportját
A legjobban kelendő román biotermékek közé tartozik az erdei gyümölcs, a málna, az áfonya, a gabonafélék, a méz és a tej. A biotermékek művelésére szánt terület becslések szerint 2
Marketing csomag a virágkereskedelem fellendítésére
Sum István 300 milliárd forintra becsüli a dísznövényforgalmat Magyarországon, amely szerinte jelentősen növekedhet, hiszen egy főre vetítve a németek ötször, a hollandok tízszer annyit
Sikeresek voltak az állatihulladék-kezelési projektek
A fejlesztések során 85 dögkutat rekultiváltak, 12 gyűjtő-átrakó állomást, 2 komposztáló rendszert építettek ki, 52 speciális begyűjtő járművet szereztek be, 2 esetben fejlesztetté
Veszteséggel zárhatják a húsvétot a juhászatok
A Magyar Agrárkamara közleményében rámutatott: a tavaszi bárányértékesítési szezonban az értékesítési ár 0,6 euróval kevesebb, mint egy éve volt, így idén csaknem 160 forinttal cs
A hagyományőrzésnek az értékekre kell épülnie
Héra Éva nagy előrelépésnek tartja e téren, hogy a falusi vendéglátásban már sok helyütt gondot fordítanak a népművészet termékeinek és eredményeinek bemutatására. Ám még sok a t
Módosul a bor- és a hegyközségi törvény
Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőket automatikusan tovább védi az uniós jog, de 2011 utolsó napjáig termékleírást kell benyújtaniuk a borokra a jogosultaknak. A nemzeti szabályoz
Megalakult a Pálinka Nemzeti Tanács
A tanács felügyeli és szervezi a pálinka minőségének ellenőrzését, és kidolgozza a „nemzeti pálinkastratégiát” – mondta el az agrárminisztérium kabinetfőnöke. Harcz Zoltán ismertett
Uniós pályázat a SAPARD program utólagos értékelésére
A bizottság azt reméli, hogy a Magyarország és más tagállamok számára kidolgozott előcsatlakozási rendszer értékelése segít a következő tagjelöltek csatlakozási felkészítésében.
Varga Pincészet: a borászatot nem érinti a válság
Figyelembe véve azt is, hogy az idén a húsvéti forgalom jelentős része áprilisra tolódott, joggal remélhető az évkezdés alapján a tavalyi értékesítési eredmények meghaladása – mondt
A győri ipari parkba költözik a Győri Keksz Kft.
Ott épül fel a mintegy 3000 négyzetméteres üzemcsarnok, amelynek kivitelezését a WHB Építő Kft. nyerte el pályázat útján. A szigeti városrészben lévő régi gyártelepet a tulajdonoso
Társadalmi egyeztetésen a 3. NKP környezeti vizsgálata
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) megbízásából a harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz az 1995. évi LIII. Törvény és az egyes tervek, illetve programok környeze
Nem támogatják tovább a műtrágyavásárlást Romániában
A támogatást nem a termelők kapták meg közvetlenül, hanem a gyárak az eladott mennyiség után. Ez tulajdonképpen a vegyipar burkolt állami támogatása volt. A termelők műtrágya j