Monthly Archives: augusztus 2009
Jelentős áfaszabály-változások januártól
Az új rendelkezések többségét a tagországoknak 2010-ig kell nemzeti szabályozásukba építeniük, egyes rendelkezéseket viszont csak később (több lépcsőben) 2015-ig kell integrálniuk. A
Újabb húszéves földbérleti szerződések?
Ha a bérlő az erre vonatkozó igényét jelzi, akkor a bérelt területre új pályázatot írnak ki, és ennek feltételeként egyszeri, a haszonbérleti jog megszerzéséért fizetendő, a
Geotermikus erőmű épül Miskolcon?
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett PannErgy Nyrt. a korábban megkötött előszerződésben meghatározottak szerint izlandi stratégiai partnercégével, a MANNVIT-tel, és annak Egyesül
Az EU 93,11 euróért adta a magyar kukoricát
Az Európai Unió június végén nyitotta meg az árveréseket 16 ezer tonna, 2004-ben és 2005-ben betakarított, magyarországi intervenciós raktárakban tárolt kukorica újraértékesít
Mindjárt termel a Szakoly melletti biomassza erőmű
A 20 megawatt teljesítményű biomassza erőmű 14 milliárd forintos beruházással épült. Az akkori Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 200 millió forint munkahelyteremtő támogatást ad
Nincs GVH eljárás élelmiszerkódex ügyben
Az Országos Kereskedelmi Szövetség a földművelésügyi tárcát tartja felelősnek a vizsgálat megindításáért és a kódex kiüresedéséért. A GVH még 2009. május 21-én indítot
Nőtt a kereslet a gyártói márkás termékek iránt
A sajátmárkás termékek a kereskedők saját védjegyével ellátott termékek: a kereskedők megrendelik a terméket az előállítótól és a csomagolásra rátesznek egy címkét saját
Az EU-nak újra kell gondolnia a GM import szabályait
Az uniós jelentés szerint külkereskedők megtehetik, hogy csak az úgynevezett „előnyben részesített felvásárlókkal” kötnek üzletet, elkerülve a visszautasított hajórakományok okozta ex
Feladja a legnagyobb európai családi bank
Ezen túl lépésenként átveszi a jelenleg családi tulajdonban álló bankház többségét – írta a Handelsblatt és a Financial Times Deutschland pénzügyi körökre hivatkozva.
A két t
Két elkerülő út készül el jövőre Nagykanizsán
A megbeszéléseken elhangzott: a három beruházás együttes értéke 6,2 milliárd forint. Ebből közel 2 milliárd forintba kerül a 74-es főút kétszer egy sávos szakasza, amelyet a T
Norman Borlaug az organikus gazdálkodásról
Borlaug szerint ez nem képezheti vita tárgyát, mivel még abban az esetben is, ha mindent a legprecízebben visszaforgatunk, sem vagyunk képesek 4 billió embernél több ellátására a F
Unilever: növekvő forgalom, kisebb eredmény
A világ harmadik legnagyobb fogyasztási cikk csoportja – a Procter and Gamble és a Nestlé után – összehasonlítható alapon 4,1 százalékkal 10,5 milliárd euróra növelte eladásait a
Negyedével kevesebb gabona termett
Hozzátette: az aratás lényegében befejeződött, a gazdálkodók az előre jelzettnél valamivel több kalászos gabonát takarítottak be. A betakarítás kezdetén 5-6 millió tonna kalászos ga
Majdnem fele az Axel Springer profitja
Az átfogó bevétel 1,255 milliárd euróra esett a tavalyi első félévi 1,343 milliárdról. A pénzforgalmi egyenleg (EBITDA) 24,1 százalékkal, 162,3 millió euróra csökkent, a tavaly
Huszonnyolc éves csúcson a nyerscukor ára
Kereskedők szerint nincs messze az idő, amikor az ár eléri a 20 centet. A finomított cukor ára is rekord magasságba szökött, 519 dollárra tonnánként, többek között amiatt, hogy Mexikó
Újra nyereséges a belga KBC
Az elemzők 374 millió eurót vártak. A KBC bevétele 2,19 milliárd euró volt a negyedben, az egy évvel korábbi 2,28 milliárd euró után. „A tőkepiaci hangulat javul, a biztosítási eredmén









